2012. július. 23. 15:47 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. július. 23. 19:15 Karrier

Új vezetői vannak a Neo FM-nek

A tulajdonosváltással új vezetőket kapott a Neo FM. A kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Zrt. vezérigazgatója Németh Tibor lett, Berényi Attila vezérigazgató-helyettesként a szakmai munkát irányítja. Az új vezetőség harmadik tagja, Mezei László a jogi ügyekért felel.

A rádió korábbi vezetői június 18-án jelentették be, hogy egy 500 millió forintos váltót ajánlottak fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a társaság tartozásának rendezéséhez, és csődvédelmet kértek maguk ellen. A hatóság viszont nem fogadta el az értékpapírt, és felbontották a társaság műsorszolgáltatási szerződését. Az FM1 fellebezett a döntés ellen. A Fővárosi Törvényszék szeptember 4-ére halasztotta a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. beadványának tárgyalását.

Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft.

Földes Ádám július 18-ától mondott le az FM1 Zrt. vezérigazgatói posztjáról.

Az új menedzsment célja, hogy a rádió szakmailag is egyedülálló csapatával, a rádió arculatának megváltoztatása nélkül, a hallgatók megtartásával, sőt újak megszerzésével tovább erősítse a Neo piaci helyzetét – közölték hétfőn.

Az új vezérigazgató, Németh Tibor húsz éve dolgozik az üzleti szférában, többéves cégvezetői tapasztalata van.

A rádió szakmai munkájáért, irányításáért, piaci pozíciójának erősítéséért Berényi Attila, a rádió korábbi hírigazgatója vezérigazgató-helyettesként felel ezentúl.

Az új menedzsment harmadik tagja Mezei László, hozzá a rádió jogi ügyei tartoznak.

„Az új vezetők fő feladata egyben, hogy a múltból örökölt problémákat minél hamarabb megoldják, és a cég partnereivel korrekt és gyors egyezségre jussanak a vitás kérdésekben” – olvasható a társaság közleményében.