Karrier MTI 2012. június. 05. 14:59

Kilátástalannak tűnik a helyzet Borsodban

Húsz éve tart a gazdasági válság Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol jószerivel állandósult a magas munkanélküliség, és a fiatal, szakképzett munkaerő elvándorlása sem állt meg - mondta Szitárcsik Anna, a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének ügyvezető alelnöke, a tizedik alkalommal megrendezett megyei közgazdásznapon, Miskolcon, kedden.

A közgazdász úgy fogalmazott: bár a kivezető út már látszik a válságból, de Borsod-Abaúj-Zemplén továbbra is igen nehéz helyzetben van.

Emlékeztetett a kohászat és a bányászat összeomlására, a gépipar részbeni megszűnésére. Azt mondta: az egy főre jutó GDP-t tekintve a megye az utolsó előtti helyen áll az országban, kevés a vállalkozások száma, a működők közül is nagyon sok a veszteséges, vagy a névleges.

Tartósan magas a munkanélküliek száma, amely április végén meghaladta a 66 ezret. A nyilvántartott álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány a megyében abban a hónapban 22,8 százalék volt, miközben az országos mutató 12,5 százalékot tett ki.

A megye kistérségei közül csupán a kazincbarcikai, a tiszaújvárosi és a miskolci mondható fejlettnek, ugyanakkor akad több olyan kistérség, amelyben az egyedüli foglalkoztató az önkormányzat.

Szitárcsik Anna az elvándorlásról azt mondta: csupán Miskolcról az elmúlt húsz évben néhány tízezer ember költözött el, miként a megyéből is. Főként a szakképzett fiatalok keresnek maguknak és családjaiknak másféle megélhetést.

Miről álmodnak a romák Borsodban? - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
Stiller Ákos (HVG)

Mindezek mellett jól működő társaságok is van a megyében. Ezek között említette a tiszaújvárosi és a kazincbarcikai vegyigyárakat, a TVK-t, és a BorsodChem-et, illetve néhány gépipari és energetikai vállalkozást.