Mark Zuckerberg egyik legfontosabb erénye az, hogy tudja, mikor kit kell elbocsátani - írja a vg.hu.
"Alapvetően kétféle módon lehet felépíteni egy sikeres céget. Nagyon tehetséges vagy az alkalmazottak felvételében vagy a kirúgásukban. Zuckerberg az utóbbi téren sikeres" - mondta el a New York Magazine-nak egy volt Facebook-alkalmazott. Az újság vezércikke Mark Zuckerbergről szól, az újság szerint a Facebook-vezér nem csupán tehetséges menedzser, hanem speciális képessége, hogy tudja, mikor kitől kell megválni - számol be a Világgazdaság.
Elismerés illeti emellett Zuckerberget azért, mert idejében felismerte, kik azok, akik sokat adtak ugyan a cégnek, de az már túlnőtt rajtuk. Ott van például Sean Parker, akik 2004-ben a cég első elnökeként csatlakozott hozzá. Amellett, hogy jórészt neki köszönhető az első, félmillió dolláros tőkeinjekció megszervezése a Thiellel, Parker egy életre biztosította Zuckerberg pozícióját a Facebookban. Az alapító neki köszönhetően a részvények 57 százalékát birtokolja, ami azt jelenti, hogy senki, még a cég igazgatótanácsa sem kényszerítheti arra, hogy kilépjen. Parker életmódja viszont később teherré vált Zuckerberg számára, így a belépésétől számított egy éven belül megvált tőle.
A következő elnök, Owen van Natta se járt jobban. A férfi az Amazontól érkezett a Facebookhoz, de miután 2008-ban ő akart bevezetni egy olyan reklámozási rendszert, amit adatvédők végül megfúrtak, távoznia kellett.
Sheryl Sandberget, a Google volt menedzserét állítólag hetekig kellett győzködni, hogy igazoljon át. Sandberg egyik legnagyobb előnye az volt, hogy nem akart Facebook-vezérré avanzsálni, valamint Zuckerberggel együtt 150 millióról 4 milliárdra tudta növelni a cég bevételét. Vezetési stílusuk mostanra módszerré vált.
Még több karrierrel kapcsolatos hírért kattintson a jobline.hu-ra!