PSZ: az államosítás kirúgásokhoz vezethet
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alátámasztva látja azt a félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához.
Az érdekvédelmi szervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy 2011. december 12-én a megyei közgyűlések elnökeit és a megyei kormányhivatalok vezetőit levélben arra kérte, hogy az állami fenntartásba kerülő intézmények átvételi eljárásába, a munkáltatói jogokkal kapcsolatos egyeztetési folyamat kidolgozásába vonják be a PSZ illetékes megyei tisztségviselőit.
A szakszervezet 2012. január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén a közoktatásért felelős helyettes államtitkártól értesült arról, hogy valamennyi átvett közoktatási intézmény esetében kiírták a nyilvános pályázatot a vezetői feladatok ellátására. "Ezért tényként lehet megállapítani, hogy a kormány és szervei ismét figyelmen kívül hagyták a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvénynek a területi érdekegyeztetésre vonatkozó rendelkezéseit", figyelmen kívül hagyták továbbá a Pedagógusok Szakszervezetének kérését és kezdeményezéseit - közölték.
Kitértek arra is, hogy január 3-án megkeresték Réthelyi Miklós oktatásért is felelős minisztert, rámutatva arra, hogy tanév közben a vezetőváltás rendkívüli hátrányokkal járhat, veszélyeztetheti a tanév befejezését, a felvételi eljárások lebonyolítását, az állami vizsgák megszervezését, illetőleg az új tanév előkészítését.
A PSZ kezdeményezte, hogy az intézményvezetői megbízások visszavonásával, az új megbízások kiadásával kapcsolatos kérdésekben induljon egyeztetési eljárás az érdekvédelmi szervezettel. A megkeresésre az oktatásért felelős miniszter 2012. január 23-áig semmilyen választ nem adott - írták.
A tömörülés - mint kifejtették - alátámasztottnak látja abbéli félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához. A szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy a kormány folytatni kívánja az általa bevezetett és az alaptörvénnyel szentesített gyakorlatot, miszerint döntéseit mind központi, mind területi szinten az érdekképviseleti szervek véleményének megkérdezése nélkül, minden egyeztetést mellőzve hozza meg.
A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja ezt a kormányzati magatartást, ezért követeli, hogy kezdődjenek meg a tárgyalások az érdekegyeztetés rendszerének újragondolására, újraszabályozására. A szakszervezet meggyőződése, hogy csak érdemi párbeszéddel lehet fenntartani a közoktatási intézményekben az alkotó munkához szükséges "munkabékét".