2012. január. 13. 18:49 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 13. 18:49 Karrier

Munkáért Németországba: másodikok a magyarok a kelet-európaiak között

Németországba havonta csaknem 30 ezer bevándorló érkezett a kelet-közép-európai térségből a munkaerőpiaci korlátozások tavaly tavasszal történt feloldása óta, a német statisztikai hivatal (Destatis) szerint ennek köszönhető, hogy az ország lakosainak száma nyolc évig tartó csökkenés után 2011-ben ismét nőtt. A nyolcas országcsoporton belül a bevándorlók számát illetően a magyarok állnak a második helyen.

A Destatis pénteken közölt, becslésen alapuló adatai szerint tavaly legkevesebb 240 ezerrel többen költöztek Németországba, mint ahányan elhagyták az országot. Ez a legnagyobb mértékű bevándorlási többlet 2001 óta. Egy évvel korábban - 2010-ben, amikor még egész évben érvényben voltak a munkavállalási korlátozások - nagyjából feleekkora, 128 ezer fő volt a többlet. 

Tavaly május 1-jén valamennyi korlátozás megszűnt az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott nyolc kelet-közép-európai állam - köztük Magyarország - állampolgárai előtt. 

Májustól kezdve havonta átlagosan 28 ezren érkeztek Németországba ezekből az államokból, ami 13 ezres növekedés a nyitás előtti hónapokhoz képest. A régióból érkezett bevándorlók részaránya így egynegyedről egyharmadra emelkedett a Németországba költöző külföldiek körében.

Országok szerinti bontásban nem közölt adatokat a Destatis, a pénteki sajtótájékoztatón csak annyi hangzott el, hogy a nyolcas csoporton belül a lengyelek állnak az első helyen, a másodikon pedig a magyarok. 

A Baltikumtól a Balkánig húzódó térségben indult vándormozgalomnak köszönhető elsősorban, hogy Németország lakossága 2011-ben nőtt. Az elmúlt év végén 81,80 millióan éltek az országban, ami 50 ezer fős növekedés 2010-hez képest. Ugyanakkor "az adatok csupán egy pillanatfelvételt mutatnak, nem pedig egy trendet", a tavaly tapasztalt növekedés ellenére a meghatározó folyamat továbbra is a lakosságszám csökkenése, hiszen jóval többen halnak meg, mint ahányan születnek - hangsúlyozta Reinhold Zahn, a Wiesbadenben működő statisztikai hivatal szakértője a jelentés bemutatóján. 

A Destatis becslése szerint 2011-ben a születések száma 660 ezer és 680 ezer között lehetett, az elhalálozásoké pedig 835 ezer és 850 ezer között alakult, ez 170-185 ezres veszteséget eredményez. 2010-ben 181 ezerrel haladta meg az elhalálozások száma a születésekét.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.