2011. október. 24. 11:49 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. október. 24. 12:16 Karrier

Levelet kapnak az iskolák: aláírásgyűjtés indul Hoffmannék terve ellen

Az új köznevelési törvénytervezet megváltoztatását, nemzeti oktatási kerekasztal összehívását, illetve a tervezet elfogadásának elhalasztását követelik a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola dolgozói. A részletes indoklást is tartalmazó felhívást az ország összes általános iskolájának és középiskolájának megküldték aláírásra – közölte az akció egyik szervezője hétfőn.

Az intézmény több mint 60 tanára, illetve alkalmazottja írta alá a felhívást, amelyhez november 2-áig lehet csatlakozni, azt követően a kritikai észrevételeket és az aláírásokat tartalmazó "csomagot" eljuttatják az Országgyűlés elnökének - mondta Tollner József. A felhívásban a budaörsi aláírók részletesen kifejtik, hogy szerintük miért hamisak a törvénytervezet azon állításai: a jogszabály elfogadása után növekedne az oktatási intézmények és a pedagógusok önállósága, javulna az iskolarendszer eredményessége és húzóerővé válna a tudás.

A szöveg szerint a törvénytervezet hamisan állítja, hogy növeli az intézmények és a pedagógusok szakmai önállóságát, hiszen például központilag előírt értékeken és (tananyag) tartalmakon alapuló közoktatást vezet be, a jelenlegi értéksokszínűséget félrevezetően értéksemlegességnek nevezi, ennek felszámolására törekszik, ugyanakkor egyetlen értéket sem nevez meg, a NAT-ban megjelölt fejlesztési kompetenciákhoz kötelezően megtanítandó tartalmakat rendel, illetve a helyi tanterv a központi kerettantervtől az eddigi 30 százalék helyett legfeljebb 10 százalékban térhet el, és ezzel számos iskolában lehetetlenné válik az eddigi pedagógiai kínálat továbbvitele.

A törvénytervezet téved abban is, hogy az iskolarendszer eredményessége javulni fog, és húzóerővé válik a tudás, hiszen többek között leszállítja a tankötelezettség korhatárát, az érettségit nyújtó középfokú iskolákban való továbbtanulást keretszámokkal korlátozza, az iskolák működését és a pedagógusok munkáját meghatározó döntések meghozatalának jogát elveszi a helyi körülményeket ismerő közösségektől, illetve a drasztikus óraszám-növekedésnek a tömeges elbocsátás mellett egyenes következménye a természetes önvédelemből történő teljesítmény-visszatartás, a minőségromlás, az egészségi és mentális állapot romlása, és a törvényszerűen kialakuló közöny a tanulók és a tanítás iránt.

A tiltakozók úgy vélik, hogy a törvénytervezet a pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Hozzáteszik: közszolgálatot akarnak végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségiként. A törvénytervezet november 4-ei elfogadásának elhalasztását és egy nemzeti oktatási kerekasztal életre hívását is követelő budaörsiek bíznak akciójuk sikerében – mondta Tollner József.