Karrier MTI 2011. május. 02. 17:02

Borsik: a szakszervezetek ki fogják kényszeríteni a szociális párbeszédet

Borsik János a kormány munkavállalókat érintő intézkedései közül kiemelte, hogy a 16 százalékos adókulcs bevezetése a 290 ezer forintnál kevesebbet keresők 80 százalékának nettó veszteséget jelent, "amire a rendszerváltás óta nem volt példa".

A szakszervezetek ki fogják kényszeríteni a szociális párbeszédet a kormánnyal - jelentette ki Borsik János erről hétfőn kaposvári sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy  a szokásos tavaszi országjárása helyszínein, a vidéki városokban tartott fórumokon a résztvevők az eddigieknél határozottabb fellépést sürgettek a szakszervezetektől.

Ahhoz, hogy a szakszervezetek eredményt érjenek el, mind a hat konföderáció összefogása, együttes fellépése szükséges - szögezte le és hozzátette,  "olyan nagy a baj, hogy nem lehet külön utakon járni".

Horváth Szabolcs

A konföderációk következő, jövő hétre tervezett tárgyalásán az április 9-én mintegy 50 ezer ember részvételével tartott, a kormány munkavállalókat sújtó intézkedései miatt szervezett demonstráció tapasztalatainak megvitatása mellett fontos napirend lesz az is, hogy milyen módon lehet rábírni a kormányt a szakszervezetekkel való párbeszédre - jelentette be.

Borsik János a kormány munkavállalókat érintő intézkedései közül kiemelte, hogy a 16 százalékos adókulcs bevezetése a 290 ezer forintnál kevesebbet  keresők 80 százalékának nettó veszteséget  jelent, "amire a rendszerváltás óta nem volt példa". A munkanélküli segély folyósításának "az Európai  Unió gyakorlatában példátlan", három hónapra csökkentését pedig "talán a legfájdalmasabb" változásként említette.

"Elégedetlenek az emberek, konfliktusok várhatók" - mondta a szakszervezeti vezető, aki nem zárta ki a helyi, vagy országos sztrájk lehetőségét sem.

 

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.