2010. november. 19. 10:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 19. 16:20 Karrier

Orbánék sem ússzák meg a demonstrációkat

Demonstrációs bizottságot alakított három, közszolgálati munkavállalókat tömörítő szakszervezet. Az érdekvédelmi konföderációk vezetői pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon bejelentették: december elejére demonstrációt készítenek elő.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke az Autonóm Szakszervetek Szövetségéhez, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez és a SZEF-hez tartozó szakszervezetek nevében azt hangoztatta: nem cél a demonstráció, csak eszköz arra, hogy elfogadható megállapodás jöjjön létre a kormánnyal. Tárgyalni akarunk - szögezte le.

Fehér József, a SZEF alelnöke szerint a 2011-es költségvetésnek a közszféra lesz a vesztese, és úgy látják: folytatódnak a 2006 óta tartó megszorítások és a létszámcsökkentés. A mostani kormány "ott folytatja, ahol az előző kormány befejezte" - mondta.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a közszférában dolgozók 81 százalékát hátrányosan érintik az új adójogszabályok, és a 16 százalékos egykulcsos adót "igazságtalannak és aránytalannak tartják".