Rabszolga módjára dolgoztattak 150 románt
Rabszolga módjára dolgoztattak mintegy 150 román állampolgárt a nyugat-csehországi Pilsenben (Plzen) - közölte Jaromír Kníze pilseni rendőrparancsnok.
A közlés szerint a kiéhezett románok pénteken este fellázadtak, de az őket fogva tartó és munkáltató négy cseh állampolgár erőszakkal megpróbált rendet teremteni köztük, s úrra lenni a helyzeten. Állítólag fegyverhasználatra is sor került. A négy cseh "vállalkozót" őrizetbe vették. A "vállalkozók" állítólag napi 12 órán át kemény fizikai munkára fogták a románokat, akik havi bére 2000 korona azaz mintegy 20 ezer forint volt.
"A rendőrség őrizetbe vette azt a négy személyt, akik erőszakkal tartották fogva a munkásokat" - jelentette ki a rendőrparancsnok. Kifejtette: a 150 munkás közül sokan napok óta semmit sem ettek, csak vizet ittak, nem volt mosdási lehetőségük, és hihetetlenül rossz körülmények között voltak elszállásolva. A lövöldözést a pilseni mentőszolgálat megerősítette.
"Egy 20 éves munkást lőfegyver okozta sebekkel kórházba szállítottunk. Ez a fiatalember tagja volt a román munkások csoportjának" - mondta újságíróknak Lanka Ptácková, a pilseni mentőszolgálat szóvivője.
A rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását. A hatóságok humanitárius szervezetekkel együttműködve most keresik a módját annak, hogyan tudnák Romániába szállítani a csoport azon tagjait, akik ezt igénylik.