Rabszolgaként tartotta, majd csaknem agyonverte bérlőjét
Néhány órán belül elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a kispesti férfit, aki a gyanú szerint életveszélyesen összeverte a kerti fészerében bérlőként élő fiatal hajléktalan nőt Kispesten - értesült a HavariaPress. Az eddigi adatok arra utalnak, hogy az elkövető szinte rabszolgaként tartotta a sértettet és annak apját, ezt a nyomozók még vizsgálják.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságot hétfőn este értesítették a kisvárdai rendőrök, miszerint a szabolcsi kisváros kórházában egy életveszélyesen sérült nő fekszik, akinek sérüléseit, állítása szerint egy kispesti férfi okozta. A nő arról számolt be, hogy a XIX. kerületi Attila utcában egy lakóház fészerét bérelte az apjával és élettársával együtt, de a tulajdonos rendszeresen bántalmazta. A 24 éves hajléktalan nőnek hétfőn lakossági segítséggel sikerült az apjával elszöknie Kispestről, ahonnan egészen Kisvárdáig menekült, s ott jelentkezett kórházi ellátásra.
Az információk alapján a BRFK Akció Osztály munkatársai és nyomozói kedden hajnalban rajtaütöttek a sértett által megadott címen, ahol elfogták és előállították az ott lakó 27 éves budapesti férfit. Az illetőt azonnal őrizetbe vették, és eljárást indítottak vele szemben, egyelőre életveszélyt okozó testi sértés miatt. Nem kizárt azonban, hogy a gyanúsított ellen még újabb eljárások is indulhatnak, a sértett ugyanis arról is beszámolt a nyomozóknak, hogy a férfi őt és apját is munkára kényszerítette, a pénzüket pedig elvette. A gyanúsított által ezzel összefüggésben esetlegesen elkövetett bűncselekmények tisztázása a további eljárás tárgyát képezi, amit a BRFK életvédelmi munkatársai folytatnak le.