Pályaválasztási kiállítások az Észak-alföldi régióban
Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ az idén is megrendezi pályaválasztási kiállításait; októberben hat Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínen várják a szervezők az általános és középiskolásokat, valamint a pályakezdő, illetve a felnőttképzés, továbbá az elhelyezkedés iránt érdeklődő álláskeresőket.
Október 4-én és 5-én Nyíregyházán, 8-án Hajdúnánáson, 19-én és 20-án Debrecenben, 21-én Törökszentmiklóson, 25-én és 26-án Baktalórántházán, míg 26-án és 27-én Szolnokon rendeznek kiállítást - közölte az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ.
A pályaválasztás előtt álló fiatalok a térség szakiskoláinak és szakközépiskoláinak képzési lehetőségeiről, illetve a jelentkezések feltételeiről kaphatnak információt. A főiskolák és egyetemek az általuk indított szakokról adnak tájékoztatást, s a kiállításokon részt vesznek az iskolarendszeren kívüli oktatással foglalkozó szervezetek is, valamint a képzést segítő intézmények és kamarák. Munkáltatók ugyancsak várják az álláskeresőket, foglalkoztatási lehetőséget ajánlva. Az Európai Unió tagországaiban a magyar fiatalok számára is elérhető képzési lehetőségekről, valamint a betölthető állásokról, a munkavállalás és a megélhetés körülményeiről is érdeklődhetnek a látogatók.