Élő adásban mondott fel egy rádiós hírolvasó
Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel aznap nem történt semmi érdekes, ezt követően pedig felmondott egy norvég rádiós újságíró.
Pia Beathe Pdersen norvég újságíró azzal vádolta munkáltatóját, az NRK helyi közszolgálati rádiócsatornáját, hogy túlságosan erős nyomást gyakorol alkalmazottaira. Pedersen élő adásban azt mondta, "felmondok, és simán elsétálok, mert szeretném, hogy újra tudjak enni és nyugodtan lélegezni". Kétperces bejelentését azzal zárta, hogy aznap különben sem történt semmi érdekes. Az újságíró másfél éve dolgozott az NRK Oslóban és Ahersusban fogható regionális csatornájánál. A rádió szóvivője az esetet követően szűkszavúan csak annyit közölt, hogy Pedersen akciója meglepte őket.