2010. július. 01. 11:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 01. 10:48 Karrier

Észak-Magyarország: roma mentorok kerülnek a miskolci védőnők mellé

Roma asszonyokat képeztek ki segítőknek Miskolcon, közülük már többen munkát kaptak - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.

A roma asszonyok számára indított mentorképzés a napokban zárult. A húsz résztvevő vizsgát tett, közülük hatan munkát is kaptak. A Miskolci Városgazda Kft. közcélú munka keretében foglalkoztatja őket, óvodákban, bölcsődékben dolgoznak majd. A többiek a telepeken dolgozó védőnők munkáját segíthetik, illetve környezetükben végezhetnek felvilágosító munkát.

Tánczos Tamás projektmenedzser, a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatójának közlése szerint az Ady Művelődési Ház, a görömbölyi és perecesi kulturális egyesületek, valamint az intézménye által alapított konzorcium tavaly 100 millió forintot nyert olyan programokra, amelyek a hátrányos helyzetűek felemelkedését, oktatását segítik. A roma asszonyok számára az ifjúsági ház indította a mentorképzést. A hatvan órás tanfolyamon főiskolai oktatók tanították a jelentkezőket az egészséges életmódra, a társadalmi beilleszkedésre. Az itt szerzett tudást a résztvevők saját környezetükben is hasznosíthatják majd - írta a napilap.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.