2010. június. 18. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 18. 13:13 Karrier

Egyháztörténeti mesterszak indul Szegeden

Magyarországon elsőként a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán indul egyháztörténeti mesterszak -közölte Bartucz Katalin, a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtóreferense.

A 2010 szeptemberében induló keresztény egyház- és művelődéstörténet mesterképzési szak egyedülálló lehetőség egyetemi diploma megszerzésére azoknak, akik régebbi osztatlan főiskolai, illetve az újabb, bachelor-, azaz alapképzésben vettek részt - áll az intézmény közleményében. A hallgatók megismerhetik a keresztény egyházak alapvető teológiai gondolkodását, irodalmát, ember- és társadalomszemléletét, valamint a legfontosabb etikai értékeit, elsajátítják a forrásolvasás és -elemzés módszereit, a historiográfiai ismeretanyagot.

A négy féléves képzésre bármely államilag elismert egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkező hallgató jelentkezhet, aki korábban nem hitéleti diplomát szerzett. A képzés során további 50 kreditnyi teológiai alapozó ismeretanyagot is el kell sajátítani. A hallgatók a nappali, illetve levelező képzésen ókor-középkor és újkor-legújabb kor szakirány közül választhatnak.


 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?