2010. május. 31. 12:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 31. 12:16 Karrier

Melyik cég kaphat „fogyatékosság-barát munkahely” elismerést?

Először kaphatnak a szervezetek „fogyatékosság-barát munkahely” elismerést Magyarországon: a munkáltatók így jelezhetik, hogy nyitottak a fogyatékos munkaerő alkalmazására.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen hozta létre a „fogyatékosság-barát munkahely” elismerést azért, hogy az álláskereső fogyatékos személyek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találjanak. A „Positive about disability” logót Angliában 1990-ben vezették be, Magyarországon most kaphatják meg először a szervezetek.

Nagy-Britanniában jelenleg 4700 munkáltató használja a logót, ami a munkavállalók és a társadalom számára is azt jelenti, hogy az adott szervezet elkötelezett a fogyatékos emberek foglalkoztatása, megtartása és képzése iránt - mondta Anna Maria Hosford, a Jobcenter Plus munkatársa a brit modell kapcsán. A hazai feltételekre adaptált koncepciót a brit tapasztalatok alapján a Salva Vita Alapítvány dolgozta ki. A minősítés szempontjai Magyarországon a következők: a szervezet legyen elkötelezett és vállalja a folyamatos fejlődést a fogyatékos személyek toborzása, foglalkoztatása, megtartása, illetve a szervezet dolgozóinak érzékenyebbé tétele a fogyatékos munkatársak, ügyfelek, vásárlók iránti területeken. A minősítésre - amely két évig használható, majd megújítható - bármely magyarországi szervezet pályázhat az üzleti, a non-profit és az állami szektorból. A munkáltatókat az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje mentén vizsgálják.