Pusztító munkahelyek: amikor betelik a pohár
Elég egy hatalmaskodó, erejét fitogtató, másokat lenéző főnök, néhány pletykás kolléga vagy egy szűk, túlzsúfolt iroda, hogy az embernek ne legyen kedve bemenni dolgozni. De mikortól káros mindez? Melyek azok a körülmények, amelyek hosszú távon kedveztőtlenül hatnak nemcsak lelkiállapotunkra, egészségünkre is? Tanácsok.
Mindenki életében akadnak olyan napok, amikor nem szívesen megy be dolgozni - még akkor is, ha máskülönben él-hal munkájáért -, de óriási a különbség aközött, hogy a megszokott rutinfeladatok miatt telik be a pohár, vagy folyamatosan görcsöl az ember és a munkahelyi körülmények kiváltotta stressz előbb-utóbb egészségére is rányomja bélyegét - véli Linda Durre, aki könyvet is írt a témában (Éljük túl a minket mérgező munkahelyet címmel). Durre csoportosította azokat a tényezőket, amelyek szerinte megmérgezhetik az ember életét a munkahelyen.
Véleménye szerint az első csoportba az igazságtalan, méltánytalan dolgok tartoznak: ilyen, amikor két vagy három ember helyett dolgozunk, ám ezért nem kapunk semmiféle anyagi kompenzációt, de még szóbeli elismerést sem. Nem jobb az sem, ha ellopják ötleteinket, amikor önkényesen korlátozzák mozgásterünket: nem tehetünk meg olyan alapvető dolgokat, amelyek másoknál természetesek. Az is méltánytalan, ha a főnök vagy osztályvezető nem vállal felelősséget tetteiért, szavaiért, és ha valami rosszul sikerül, a kudarcért mást hibáztat - véli.
A kikényszerített hazugságok egy másik kategóriába tartoznak. Amikor a kollégák arra kérnek minket, hogy falazzunk nekik - akár szakmai, akár magánéleti okokból - , támasszuk alá hazugságaikat, hogy ne bukjanak le a főnök vagy az ügyfelek előtt, de ilyen az is, amikor a főnök arra kér minket, hogy kozmetikázzunk, esetleg hamisítsunk egy jelentést, dokumentumot, néhány adatot.
Egy másik kategóriába sorolható a pozíció - hatalom - biztosította erőfölény kiaknázása, az ezzel való visszaélés. Ha hatalmát valaki arra használja, hogy előnyt szerezzen munkahelyén, esetleg arra vetemedik, hogy bántalmaz vagy szexuálisan zaklat másokat, kihasználva kiszolgáltatott helyzetüket. A szóbeli „zaklatás” is ide tartozik: amikor a főnök vagy egy kolléga szexista, rasszista, esetleg durva vicceket, beszólásokat enged meg magának, amelyek másokra nézve sértőek.
A lelki terror, vagyis az alkalmazottak megfélemlítése a negyedik kategória Durre szerint. Ennek egyik megnyilvánulása lehet a különböző büntetések, szankciók kilátásba helyezése pusztán azért, hogy valaki ne hibázzon munkájában, vagy ha hibázik, tudja, hogy az milyen következményekkel jár. Egy-egy büntetés indokolatlan kiróvása is az erőfitogtatás része lehet, valamint a dolgozó állandó bizonytalanságban tartása, miszerint állására van más jelentkező is, a cég pillanatok alatt pótolhatja, ha ilyen-olyan okokból távoznia kell. Mások nyilvános megszégyenítése is ebbe a kategóriába tartozik.
A bosszantó apróságok is alááshatják a munkavállaló hatékonyságát: amikor a kollégák pletykálnak, rosszindulatú megjegyzéseket tesznek rmásokra, nincsenek tekintettel a környezetükre, csak magukra. Ha az említett tényezők közül bármelyik felmerül - netán több is -, tartósan fennáll, munkahelyünk bizony „veszélyes az egészségünkre” - összegzi Durre. Mi lehet a megoldás?
Sokan arra kényszerülnek, hogy munkahelyükön eltűrjék az összes kellemetlenséget, noha hosszútávon mindez megbosszulja magát. Ennek egyik oka, hogy nem mernek lépni, mondván a főnök ellen nem érdemes hadakozni, mert mindig igaza van. Az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak abban bíznak, ha nem vesznek tudomást a kellemetlenségekről, esetleg próbálják megszokni őket - vagy inkább felvértezni magukat ellenük -, előbb-utóbb immunisak lesznek. Vagy a munkakörülmények egyszer csak javulnak, maguktól.
Kihez fordulhatunk?
Nehéz és kényes kérdés, hogy kihez fordulhatunk, ha úgy érezzük, hogy méltánytalanság ért bennünket. Ha felettesünk viselkedése okoz fejtörést - vagy éppen tart rettegésben bennünket -, és nem az az alkat, akivel lehetne beszélni - ha ilyen, valószínűleg úgysem érdekli, mi fáj nekünk - érdemes a többi kollégával összefogni, tapasztalatot cserélni, és közös erővel fellépni az „elnyomó” ellen, békés úton. Beszélhetünk a cégvezetővel vagy a tulajdonossal, a HR-igazgatóval, vázolva neki a problémát - visszafogottan, tárgyilagosan. Előfordulhat, hogy ez sem hoz eredményt. Ha tartósan fennáll ez az állapot - rettegünk bemenni munkahelyünkre, mert tudjuk, hogy újabb megaláztatásoknak leszünk kitéve -, érdemes más munkahely után nézni, még akkor is, ha a keresés hosszadalmas. Az állandó feszültség, stressz előbb-utóbb kikezdi az embert, és később - amikor már konkrét egészségügyi panaszokat okoz -, többe kerül.