A puszipajtás

A kedves, barátságos interjúztató mosolyogva kezet fog a jelölttel, hellyel kínálja, ügyel a kényelmére és azonnal felveszi a beszélgetés fonalát, hogy a másik érezze, kellemes környezetben tölti majd a következő fél/egy órát. Úgy viselkedik, mintha régóta ismerné a jelentkezőt, általános kérdésekkel indít, ha látja, hogy a másik feszült, görcsös, igyekszik elérni, hogy feloldódjon: mosolyog, személyes beszélgetést kezdeményez. Nem árt, ha ilyenkor éber az ember, mert a barátságos fogadtatás első látásra  kedvező benyomást kelt ugyan, de ne feledjük, hogy felvételi beszélgetésen vagyunk, ahol a hangsúly a szakmaiságon és a rátermettségen van, nem azon, hogy kellemesen eldiskuráljunk a személyzetissel. Nem árt résen lenni, hogy ilyenkor mit mondunk, mit árulunk el magunkról. Ne osszunk meg a felvételiztetővel bizalmas információkat, például magánéletünkról vagy arról, mivel töltjük szabadidőnket, hogy leendő munkaadónk aztán levonja a következtetéseit egy-egy elejtett mondatból, felszabadult, viccesnek szánt anekdotából. A túl közlékeny jelölt munkája során is hajlamos eldiskurálni, esetleg olyan információt megosztani másokkal – a versenytársakkal, üzletfelekkel –, amelyek a cégnek nem jövedelmezőek vagy éppen károsak.

Az őrmester

Pattogó, precíz, kézben tartja a dolgokat, és irgalmatlan tempót diktál, miközben csak lényegretörő kérdéseket tesz fel, és nem hagyja, hogy mellékvágányra terelődjön a beszélgetés? Az ilyen interjúztató érezteti hatalmát, éppen ezért gyakran elrettenti a jelentkezőt. Nem arra törekszik, hogy kellemes légkörben térképezhesse fel a leendő alkalmazott jellemét és viselkedését, a hangsúly azon van, hogy a jelentkező fel tudja-e venni a kérdező által diktált iramot, tud-e alkalmazkodni annak stílusához – csak a feltett kérdésekre válaszol-e tömören, precízen –, miközben arra is ügyel, hogy ne tárulkozzon ki. Ezzel a taktikával az interjúztató fel tudja mérni, mennyire „hajlik” a jelölt, együtt tud-e dolgozni leendő felettesével, irányítható-e és nem retten-e meg, ha egy magasabb státuszú kollégával kell szót értenie.

A kekeckedő

A kákán is csomót kereső interjúztatón már az első pillanatban látszik, hogy alapos munkát végez: nem kíméli a jelöltet, igyekszik felfedezni a gyenge pontjait. A bevezető kérdésekre adott válaszokat is kivesézi, az ellentmondásokra kíméletlenül rávilágít, és csak az alkalmat keresi, hogy zavarba hozhassa vagy valótlanságon kaphassa a jelöltet. Mindezt pedig azért, hogy kiderüljön, a pályázó hogy bírja a terhelést, nem stresszeli-e, ha vizsgáztatják, esetleg megpróbálják összezavarni. A hidegvér, a tartás és a humor segíthet ilyenkor. Nem szabad megrettenni, amikor olyan kérdés hangzik el, amit nem értünk, amire nem tudunk válaszolni: a visszakérdezés, az őszinteség segíthet. Aki a kukacoskodó interjúztatóval is emberi hangon, természetesen viselkedik, arról feltételezhető, hogy a problémás ügyfeleket is higgadtan kezeli, nem az érzelmei vezetik, a józan eszére hallgat minden – kritikus – helyzetben.

A vicces

Számos meghirdetett állásnál fontos, hogy a jelöltnek legyen humorérzéke (ügyfélszolgálatos munkák esetében, illetve minden olyan állásnál, ahol emberekkel tartja a kapcsolatot a dolgozó). Ha az interjúztató viccelődik, ugratja a jelöltet – nem élcelődésről van szó, vagy arról, hogy gúnyt űz belőle, kineveti –, érdemes hasonló stílusban felelgetni. Ha bakizunk, idegességünkben olyasmi is kicsúszik a szánkon, aminek nem kéne – személyes témákra terelődik a szó, magánéleti dolgaink kerülnek szóba - nevessünk nagyot saját esetlenségünkön. Ilyenkor a természetesség, a humor a siker titka az, hogy képesek vagyunk-e lazán ragálni vagy éppen visszavágni egy olyan helyzetben, amikor az is benne van a pakliban, hogy megszégyenülünk. Az ilyen munkaerő felülkeredik a nehézségeken akkor is, ha esetleg rosszul jön ki egy helyzetből.

A megfigyelő, elemző

Emberi tulajdonság, hogy a hirtelen beálló csendet – versenyhelyzetben, vagy olyankor, amikor a beszélgetésnek tétje van – rosszul viseljük. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy nem felelünk meg a másik elvárásainak, esetleg csalódást okoztunk neki, vagy egyszerűen csak elment a kedve a további beszélgetéstől. Ha az állásinterjún beáll a csend, és a felvételiztető nem szólal meg, viszont végig figyeli, elemzi, hogyan viselkedünk, látszik rajta, hogy mérlegeli minden szavunkat, az a legfontosabb, hogy ne jöjjünk zavarba. A szemlélődés, csendes megfigyelés még nem jelenti egyértelműen azt, hogy le vagyunk írva. Hogy átlendüljünk a holtponton, érdemes visszakérdezni, továbblendíteni a beszélgetést. A jelölt viselkedése ebben a helyzetben árulkodik arról, bírja-e a feszültséget, erős akarata van-e (fel tudja-e venni a versenyt egy vetélytárssal), vagy megtörik, behódol, és inkább elkezd beszélni, valamiről, bármről, csak hogy megtörje a csendet.