Andor: 2011-ben már újra több állás lehet
Az Európai Unió (EU) legtöbb tagállamában idén még a foglalkoztatottság csökkenése várható, 2011-ben azonban a gazdasági fellendüléstől függően újra nőhet az álláshelyek száma - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja pénteken üzleti fórumon Budapesten.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén Andor László hangsúlyozta: tény, hogy a válságból való kilábalás időigényes lesz, ám addig is - helyes döntésekkel és megállapodásokkal - lehetőség van befolyásolni a történéseket. A válság hatásaként az Európai Unióban mostanra 10 százalék közelébe emelkedett a munkanélküliség. Az EU-ban 2010 februárjában regisztrált 9,6 százalékos ráta alig maradt el az Egyesült Államok 9,7 százalékos rátájától, míg Magyarországon a legfrissebb adatok szerint az első negyedévben 11,8 százalék volt az állástalanok aránya - mondta a biztos.