2010. április. 20. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 20. 13:29 Karrier

21 millió munkahely menekült meg

A gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhetően 21 millió munkahelyet sikerült megmenteni, illetve újonnan létrehozni a 20 legfejlettebb országban - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közleményében.

A G20-as országok munkaügyi és foglalkoztatási miniszterei kedden és szerdán Washingtonban tanácskoznak a további lehetséges intézkedésekről. Az ILO számításai szerint a tavaly és az idén megmentett, illetve újonnan teremtett munkahelyek száma a G20-ak országaiban foglalkoztatottak egy százalékát teszi ki. Ugyanakkor az ILO úgy látja, hogy a gazdasági fellendülés megindulása ellenére a munkaerőpiacon változatlanul nagy a pangás, mert egyelőre még törékeny a növekedés és sok a kockázati tényező. Ilyen  például a lakossági fogyasztás, amely nagyon sok országban még igencsak gyenge. Bár az ILO is a költségvetési konszolidáció híve, az élénkítő intézkedések visszavonását csak fokozatosan, és a megfelelő időben tartja elképzelhetőnek.

 

 

Címkék
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.