2010. március. 29. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 29. 12:54 Karrier

Izzadságszaga miatt rúgták ki

Magasra csaptak az indulatok Kölnben, mert egy jó nevű cég elbocsátotta egyik építészét, akinek a főnöknő szerint túl erős izzadságszaga volt.

Az 50 éves és próbaidőre alkalmazott Andreas B. a munkaügyi bírósághoz fordult, hangoztatva, hogy nemcsak jogaiért, de méltóságáért is küzd. Elismerte ugyan, hogy a stressz miatt olykor erősebben izzadt, azt azonban határozottan cáfolta, hogy mindez környezete számára zavaró lett volna. A kollégák szolidaritást vállaltak vele, és aláírás-gyűjtő kampányba kezdtek elbocsátása ellen. Egyesek azt állították, hogy a főnöknő csak azért nem tudta elviselni beosztottja "szagát", mert az többször is ellentmondott neki.

A cég vezetője mindenesetre alaposan megindokolta döntését: azt állította, hogy a férfi több alkalommal is ápolatlan benyomást keltett, és erős izzadságszaga mellett piszkos kezeivel, illetve körmeivel tűnt fel. Szakmai kifogást azonban nem tudott felhozni beosztottja ellen.

A német munkaügyi bíróság első fokon Andreas B. ellen döntött. A bíróság illetékesei a főnöknő érzékeny szaglását nem kommentálták, de közölték, hogy  a próbaidő miatt joga volt felmondani alkalmazottjának. Közvetve elismerték ugyanakkor, hogy a felmondási indok meglehetősen "izzadságszagú", ezért  azt ajánlották az építésznek, hogy még négy hónapra folyósítják fizetését, és a felmondási indoklásból törlik az izzadságszagra való utalást. A férfi ezt elutasította, hangsúlyozva, hogy harcolni fog becsületéért.

A közelmúltban Berlinben váltott ki nagy felháborodást, hogy egy tekintélyes vállalat vezetője azért mondott fel titkárnőjének, mert az egy fogadás után a tálcáról leemelt és elfogyasztott egy húsos táskát.

 

 

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.