2010. március. 19. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 19. 10:36 Karrier

Somogyi Hírlap: minden dolgozóját utcára tette a Casa Perla

Minden dolgozóját elbocsátotta a siófoki, négycsillagos Casa Perla szálloda, a munkavállalók rendőri figyelmeztetésre hagyták el az épületet - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap.

A négycsillagos hotel váratlanul elbocsátott munkatársai a bejelentést követően még azt tervezték, hogy addig nem hagyják el az épületet, amíg meg nem kapják elmaradt járandóságaikat. Később egy dolgozó elmondta: rendőri figyelmeztetésre kellett elhagyniuk a szállodát, hiszen ha maradnak, birtokháborítást  követtek volna el. Többek azt állították: sok pénzzel tartozik nekik a munkaadójuk. 

Az üzemeltető Siófok Invest részéről senki nem nyilatkozott. Az újság információi szerint a működtető azzal magyarázza a bezárást, hogy a gazdasági válság a négycsillagos szállodákat sújtotta legkeményebben, vendégeik éppen csak a szállásdíjat fizetik ki, a szolgáltatásokra már nem költenek, a Casa Perla gazdaságilag ellehetetlenült. A városban további hat hasonló színvonalú hotel működik és tart nyitva évek óta télen-nyáron - olvasható a lapban.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.