2009. november. 18. 12:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 19. 14:05 Karrier

Rugalmas munkahelyek ezrei jöhetnek létre hamarosan

Mintegy 3 000 új munkahely jöhet létre az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) most induló, rugalmas foglalkoztatást lehetővé tevő projektje keretében – mondta Budai Balázs, a kivitelező Telework Budapest Konzorcium vezetője.

A közel két és fél milliárd forintos beruházással megvalósuló projekt célja egy olyan új szolgáltatási modell kialakítása, amelynek keretében 150 rugalmas és távmunkában végezhető szakmát fejlesztenek és alakítanak át. A projekt kivitelezője a Telework Budapest Konzorcium, amelyet az ÁFSZ közbeszerzési eljárás keretében választott ki. Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szakállamtitkára elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a részmunkaidős foglalkoztatottak aránya Magyarországon mindössze 5 százalék, valamint a távmunkában és e-munkában foglalkoztatottak aránya is alulmúlja az európai uniós átlagot, ezért fontos a most induló program.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.