Munkamániássá tehet a Blackberry
A Blackberryt (mobiltelefonos iroda) és hasonló készülékeket használó munkatársak körülbelül 15 órával többet dolgoznak, mivel az irodán kívül is folyamatosan olvassák e-mailjeiket.
Ezt a Peninsula amerikai munkajoggal foglalkozó cég 600 alkalmazott vizsgálata alapján jelentette ki. A felméréből kiderült, hogy az ilyen készülékek munkamániássá teszik a dolgozókat azzal, hogy otthon is lehetőségük van e-maileket fogadni és küldeni, továbbá online dolgozni. Sok ember számára a munkahét már 55 órából áll, ezért a cég arra szólította fel a munkáltatókat, ügyeljenek arra, hogy a munkavállalók ne szegjék meg a munkaidőre vonatkozó előírásokat.
„Nagyon fontos, hogy a munkatársak helyesen töltsék el az irodán kívüli időt, a családjukkal legyenek, szabadidős tevékenységeket folytassanak és fenntartsák a munka és a magánélet egészséges egyensúlyát” – mondta el Peter Done ügyvezető igazgató. A főnököknek arra kellene biztatnia a munkatársakat, hogy ne dolgozzanak otthonról, kivéve ha feltétlenül szükséges és a távmunkások se lépjék túl a heti maximális munkaórák számát, mivel a nem kipihent dolgozó kevésbé lesz termelékeny a következő munkanapon.
A gazdasági válság mindenkit arra kényszerített, hogy hatékonyabban dolgozzon, sokan otthonról próbálják meg behozni lemaradásukat vagy előrejutni. Az okostelefonok tulajdonosai gyorsabban reagálnak az üzenetekre és hamarabb elkezdhetik a munkanapra történő felkészülést. Done azt tanácsolja, aki túlórázik, tartson megfelelő hosszúságú szüneteket.