2009. július. 14. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 14. 10:30 Karrier

Megtiltották a munkát a kondorosi szociális foglalkoztatóban

Megtiltották a munkavégzést a kondorosi szociális foglalkoztatóban, mert a működtető alapítvány nem biztosított elegendő munkát a megváltozott munkaképességű embereknek - írta a Békés Megyei Hírlap keddi számában.

A foglalkoztatóban 30 ember dolgozott immár több éve napi négy, illetve hét órában, s ezért a minimálbér munkaidővel arányos részét kapták. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatójának döntése ellen fellebbezést nyújtott be az intézményt működtető békéscsabai Varius Alapítvány. Az alapítvány alkalmazásában álló emberek, közöttük olyanok is, akiket százszázalékosan rokkantnak minősítettek, az épület és az udvar takarítását, karbantartását, illetve adminisztratív munkát végeztek. 
 
A foglalkoztatási hivatal álláspontja szerint az 1600 négyzetméteres telken fekvő épület és udvar karbantartása, takarítása nem tölti ki a munkaidejüket, ezért sérült a munkához való alkotmányos joguk.
 
Gyaraki Henriette, a Varius Alapítvány kuratóriumi elnöke ugyanakkor értetlenül áll a határozat előtt. Mint mondta, az alkalmazottak értelmes munkát végeztek, teljesen megújították az épületet és az udvart, járdát és kerítést építettek, akadálymentesítettek, festettek, mázoltak és a rendezetlen udvart virágos parkká varázsolták.


hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.