2008. május. 05. 12:05 Utolsó frissítés: 2008. május. 05. 12:20 Karrier

Forbes-lista: cégek, amelyek a legtöbb dolgozót vették föl

Mely cégek növelték leginkább dolgozóik létszámát 2007-ben? Az amerika Forbes magazin összesítéséből kiderül.

HVG
Nagyarányú elbocsátások jellemzik az utóbbi években a cégeket világszerte, ám az amerikai Forbes magazin minap megjelent összesítése szerint egy sor vállalat tavaly is növelte dolgozói létszámát.

Feltűnő, hogy a lista élén több ázsiai - elsősorban indiai - cég található. Az ágazatok közül pedig az információtechnológiai, főként a szoftvercégeknek megy jól, legalábbis erre utal, hogy némelyikük több tízezer főt vett fel tavaly. A listavezető, évi 3,5 milliárd dolláros forgalmú indiai Wipro szoftvercég majdnem megkétszerezte létszámát.

A legtöbb új dolgozót az amerikai Wal-Mart áruházlánc szerződtette, ám az első 15-be nem tudott bekerülni, mert így is csak 5,6 százalékkal növelte 1,9 milliós alkalmazotti létszámát. Az üdítőital-készítőknek is fut a szekér: a Coca-Cola 20 ezer, a PepsiCo pedig 17 ezer fővel bővült.

Az első 15-ben a klasszikus könnyű- vagy nehézipari cégek közül csupán a 22 ezer új munkással gyarapodott japán Honda autógyár szerepel, de rajta kívül még az első 25-be is csak a francia Saint-Gobain építőipari vállalat tudott bekerülni, amely 21 ezer fővel, 207 ezerre bővült. Kelet-Európából mindössze egyetlen cég, az orosz Gazprom szerepel az élbolyban, a 440 ezer főt foglalkoztató energiaóriás - mely egyedül képviseli az egyébként igen jól teljesítő olaj- és gázszektort - 38 ezer új munkahelyet teremtett tavaly.