Az Európai Unió elsődleges jogforrása a Közösségi jog. A munkajog területén az Uniós jogforrási rendszert az Európai Szociális Charta és az EU-s munkajogi irányelvek alkotják. A Közösségi jog által biztosított egyik alapvető szabadságjog a személyek szabad áramlása, melynek lényege, hogy a személy egy másik tagállamban éljen és dolgozzon.

A szabad munkaerőmozgás jogának biztosítása a csatlakozó országok számára az EU tagországaiban kényes politikai kérdésnek számít. A tagállamok egy részében, többek között a mai napig Ausztriában is, attól tartanak, hogy az új tagállamokból származó olcsó munkaerő tömeges beáramlása megnöveli náluk a munkanélküliséget. Ausztriában nagyobb a félelem az újonnan csatlakozott országokból beáramló munkaerőtől, mint más országokban, s erre vezethető vissza, hogy még 1997-ben Ausztriában erőteljes kampány kezdődött annak érdekében, hogy megakadályozzák a kelet-európai országok olcsó munkaerejének szabad beáramlását az osztrák munkaerőpiacra. Ilyen korlátozás alá esik Magyarország is, a magyar állampolgárok munkavállalására előreláthatólag 2011-ig átmeneti rendelkezések vonatkoznak. Foglalkoztatásuk továbbra is a külföldiekre vonatkozó osztrák munkavállalási törvényben meghatározott munkavállalási engedélyhez kötött.

Vonzó kilátások © sxc.hu

Munkapiaci nyitás a hiányszakmákban

A 2008. január 1-jén hatályba lépett új szabályozás az osztrák gazdaság hiányszakmáiban alkalmazni kívánt szakmunkások könnyített foglalkoztatásáról rendelkezik 50 szakma vonatkozásában, amennyiben a kérelmezett tevékenységből a munkavállaló a megfelelő szakképesítéssel rendelkezik. Ezek a szakmák leginkább az építőiparra koncentrálódnak. Ausztriában is hiány van építőipari szakemberekből, fémipari szakmunkásokból, és kevés a szállodaiparban foglalkoztatható képzett szakember is. A magyar határhoz közeli térségekben a szakemberhiányt sokszor éppen a magyar munkaerő alkalmazásával oldják meg.

Milyen munkajogi sajátosságokra számíthat az, aki Ausztriában szeretne munkát vállalni?

A munkavállalói és munkáltatói jogviszonyok leggyakoribb formája a kollektív szerződés, melyet az adott ágazati szakszervezetek és az illetékes, felhatalmazott vállalati képviselet kötik meg egymással. A kollektív szerződés rendelkezései egy adott ágazat munkavállalóira vonatkoznak, és szabályozzák a legfontosabb munkafeltételeket (mint pl. a minimálbér vagy a munkaidő). A kollektív szerződések - úgy mint a törvények - hatályossági területükön belül érvényesülnek, ez azt jelenti, hogy a kollektív szerződés rendelkezéseit nem kell minden munkavállalóval külön egyeztetni.

Ausztriában a munkaszerződés létrejöhet írásban, de akár szóban vagy hallgatólagosan is, ami azt jelenti, hogy a munkavállaló elkezd dolgozni, a munkáltató pedig fizeti a munkabérét. A munkáltatónak azonban legkésőbb az első munkanap 24. órájáig be kell jelentenie a munkavállalót a társadalombiztosítónál, és át kell adnia a munkavállalónak egy a társadalombiztosító által hitelesített másolatot a be- vagy kijelentésről.

Nem módosítható egyoldalúan a munkaidő

A normál munkaidő napi 8, heti 40 órában meghatározott, de majdnem minden szakmában a kollektív szerződéseknek köszönhetően ez 38,5 órára rövidült. A teljes munkaidő mértéke legfeljebb napi 10, heti 50 órára korlátozott. Túlóra csak akkor rendelhető el, ha az a törvényi rendelkezések értelmében megengedett, és nem áll ellentétben a munkavállaló érdekeivel. Túlóra teljesítése csak kivételes esetben - például megnövekedett munkavégzési szükséglet esetén engedélyezett. A túlóra mértékének felső határa hetenként 5 óra. Ezen felül további heti 5 túlóra engedélyezett, naptári évenként azonban a túlórák száma összességében nem haladhatja meg a 60 órát. Időhatár nélküli túlóra csak rendkívüli esetekben rendelhető el, mint például szükséghelyzetben, természeti katasztrófáknál. A túlórákat vagy 50 százalékos pótlékkal kell díjazni, vagy megfelelő időkiegyenlítést kell biztosítani, vagyis egy túlóráért 1,5 óra időkiegyenlítés jár. Vegyes variációkról is meg lehet állapodni, konkrétan az a döntő, hogy miben állapodtak meg az adott kollektív szerződésben, az üzemi megállapodásokban vagy a munkaszerződésben.

A munkaidő beosztása alapvetően a munkavállaló és a munkáltató közti megállapodás tárgya, amelyet a munkáltató egyoldalúan nem módosíthat, ez csak bizonyos esetekben megengedett. A munkaidő szabályozása történhet azonban üzemi megállapodásokkal vagy kollektív szerződéssel is.

Részleges és teljes szabadság

Pihenőidő 6 ledolgozott munkaóra után jár, melynek mértéke legalább fél óra, melyet kivételes esetekben fel is lehet osztani. Nappali illetve éjszakai pihenőidő a napi munka végeztével jár, amely 11 óra (fiatalkorú munkavállaló esetében 12 óra) megszakítás nélküli pihenőidőt jelent. A kollektív szerződés tartalmazhatja ennek 8 órára való csökkentését is, de ebben az esetben a rövidített pihenőidőt a következő 10 naptári napon belül pótolni kell. Az osztrák munkajog megkülönböztet hétvégi- és hét közbeni pihenőidőt is. A hétvégi pihenőidő heti egyszeri, 36 óráig terjedő megszakítás nélküli időszak, melynek kezdete legkésőbb szombat egy óra és a teljes vasárnap. A hét közbeni pihenőidő a hétvégi pihenőidő pótlására szolgál, ha annak kiadása hétvégén nem lehetséges. A hét közbeni pihenőidő egy 36 órás megszakítás nélküli pihenőidő, melynek kezdete a hét bármely tetszőleges napja lehet.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk teljes szövegét itt olvashatja.