2008. június. 16. 17:25 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 16. 17:05 Karrier

Félmilliárd forint munkahelyteremtésre Észak-Magyarországon

A szaktárca csaknem 2,5 milliárd forintnyi munkahelyteremtő beruházási keretéből az észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - több mint félmilliárd forintot kap.

A pénzből csaknem félezer ember találhat munkát magának - közölte Szabó József, a régió munkaügyi központjának főigazgatója.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkahelyteremtő beruházások támogatására az idén meghirdetett pályázatának elsődleges célja az új munkahelyek létrehozásának támogatása volt, főleg a kedvezőtlen helyzetű térségekben - tájékoztatott Szabó József.

A szaktárca mintegy 2,5 milliárd forintot "osztott szét" a munkáltatók között, ez a meglévő munkavállalók mellett további csaknem két és félezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé - tette hozzá a főigazgató. Az észak-magyarországi régióból 33 pályázó kapott támogatást, több mint 504 millió forintot.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.