2008. május. 08. 16:18 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 08. 15:51 Karrier

Az új miniszter szerint ösztönözni kell a legális munkavállalást

Megfelelő érdekeltségi és ösztönzőrendszer kell ahhoz, hogy legálisan vállaljanak munkát, akik ma nem ebből élnek - hangoztatta az új szociális és munkaügyi miniszter, amikor csütörtökön bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott.

Szűcs Erika közölte, százezrek élnek úgy, hogy csak kivesznek a társadalmi jövedelmekből, de azokhoz már nem tesznek hozzá semmit. Mint mondta, ez azért is problémát jelent, mert ez a fajta életforma ma már hagyományozódik a családokban.

Mint elmondta, a mai Magyarországon a politikai közbeszéd a munkahelyteremtésről beszél, ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a "foglalkoztathatóság" kérdését, vagyis az alulképzettséget.

El akarja érni, a társadalom nézzen szembe azzal a problémával, hogy "a munkaerő-tartaléka nehezen mozgósítható egy korszerű, fejlett gazdaság megvalósítására" - hangoztatta. Ezzel utalt arra, hogy a jelenlegi, mintegy 440 ezer regisztrált munkanélküli közül 230 ezernek legfeljebb 8 általános iskolai végzettsége van, és ez is szerepet játszik abban, hogy nem tud elhelyezkedni.

Szűcs Erika azt mondta, legfontosabb miniszteri feladatának és felelősségének az "út a munkához"-program menedzselését, eredményes célba juttatását tartja.

A hátrányos helyzetben élőkre utalva úgy vélte, közös társadalmi felelősség, hogy a mai fiatal nemzedék ne ugyanúgy éljen, ahogy a szüleik. "Védjük meg attól, hogy belenőjön és beleragadjon a reménytelenségbe és a szegénységbe, hogy fokozódjon a szembenállás a társadalom szerencsésebb és hátrányosabb helyzetű része között" - fogalmazott a politikus, aki korábban az ország egyik legelmaradottabb térségében lévő városban, Miskolcon volt a szociális ügyekért felelős alpolgármester.

Tárcája élén határozottan képviselni fogja a területi különbségek miatt a pozitív diszkrimináció szükségességét - mondta, jelezve: a területi különbségek még mindig növekednek, és ez már nemcsak a jövedelmekben jelenik meg, hanem a szociális szolgáltatások minőségében, kiterjedtségében, elérhetőségében is.

Magyarországot nem lehet kettévágni, nem lehet a problémákat az egyik részébe koncentrálni, a jó dolgokat meg a másikba - hangoztatta, hozzátéve: missziónak tekinti ennek a gondolkodásnak az elterjesztését.

Jövőbeli miniszteri munkamódszeréről szólva azt mondta, az ügyeket, a problémákat szívvel-lélekkel közelíti majd meg, de azokat a hűvös racionalitás segítségével kívánja megoldani. Mint hozzáfűzte: az említett problémamegoldó módszere eddig bevált.

Újságírói kérdésre megerősítette, változtatna a távoltartás intézményének (az erőszaktevő családtag eltávolítása) törvényben elfogadott formáján. Úgy fogalmazott: azt újra elő kell venni, különösen akkor, ha komolyan akarják venni a nők helyzetének a javítását.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.