2008. március. 04. 11:25 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 04. 11:11 Karrier

Tavaszi állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) március 4-én és 5-én immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét.

A kétnapos rendezvényre kétezer hallgatót várnak, akik negyvennégy kiállító több mint 1200 ajánlata közül válogathatnak - mondta Fazekas Melinda, a rendezvény szervezője.

Az állásbörze célja, hogy a gazdálkodó szervezetekkel összefogva segítséget nyújtson a dél-alföldi felsőoktatási intézmények végzős hallgatóinak az elhelyezkedéshez. A korábbi állásbörzéken végzett kérdőíves felmérések eredménye alapján a szegedi hallgatók az országos viszonylattal ellentétben mobilak, ha a leendő munkahelyükről van szó - közölte a szakember. A diákok fele jelezte, hogy a régióban kíván elhelyezkedni, a diákok másik fele azonban akár Budapestre, az ország más területére vagy akár külföldre is elmenne dolgozni.

Az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában grafológiai elemzéssel, karriertanácsadással és tesztekkel várják a résztvevőket. A rendezvény ideje alatt cégelőadásokat tartanak, ahol a cégek működéséről, belső felépítéséről tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.