2007. december. 28. 16:11 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 28. 16:03 Karrier

Egyre több időt töltenek munkával az osztrákok

Egyre többet dolgoznak az osztrákok, legalábbis ami a munkával töltött időt illeti, egyre többet foglalkoznak hívatásukkal.

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint a biztos keresetűek 2004-ben összesen 6909,7 millió órát dolgoztak, 2006-ban azonban már 7108,8 milliót. A változás háromszázalékos emelkedést jelez. Nagyjából hasonló a növekedés, ha valaki az idei harmadik negyedévi adatokat veti össze a tavalyiakkal: 2007 júliusa és szeptembere között 1790,3 millió órát töltöttek munkával az alpesi országban.

A túlórák száma még meredekebben növekedett az utóbbi években. 2004-ben a foglalkoztatottakra éves összesítésben 315,6 millió órányi "pluszmunka" jutott, tavaly viszont már tizenhárom százalékkal több - 357,9 millió óra. Az idén - a harmadik negyedévi adatok alapján - 10,5 százalékos az emelkedés.

Felfelé ível az átlagos heti munkaidő mennyisége is. 1995-ben a biztos keresetűek mindent beleszámítva "még csak" heti 41,9 órát dolgoztak, az idén már 44,8-at.

Érdekes jelenség, hogy miközben mind a ledolgozott órák száma, mind az átlagos heti munkaidő egyaránt nő, csaknem a kétszeresére gyarapodott a csak részidőben foglalkoztatottak aránya az osztrák munkaerőn belül. 1995-ben az összes kereső 14 százalékát tették ki a részfoglalkozásúak, tavaly már 22,3 százalékot mutatott az arányuk.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.