2007. szeptember. 10. 17:51 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 10. 17:23 Karrier

Közel száz településen folyik a közmunkaprogram

Az ország harmadik legnagyobb közmunkaprogramja folyik a közútkezelők együttműködésével, amelynek köszönhetően 870 ember dolgozhat az utak mentén.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Az autópálya-építések kapcsán évek óta számos olyan program zajlik, amelyben lehetőséget tudnak biztosítani közmunkások foglalkoztatására - mondta Sándor László, az Országos Közmunkatanács elnöke a Zala megyei Kilimán közelében, egy összekötő útnál tartott sajtótájékoztatón. Zala és Somogy határán ennek folytatásaként sikerült közmunkát adni a korábban is foglalkoztatottaknak, akik így minden évben munkát kaphatnak - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy hasznosabb, ha segély helyett munkáért kapnak pénzt a közhasznú feladatokban résztvevők.

László Sándor, a Magyar Közút Kht. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a közmunkások foglalkoztatása a munkaerő utánpótlása miatt is hasznos számukra, mert az itt foglalkoztatottak egy része gyakorta dolgozói állományba kerül. A résztvevők ugyanis szakképzettséget is szerezhetnek a munka mellett, ez pedig nagyban segíti az elhelyezkedésüket.

Közel száz településen, 870 emberrel folyik a közmunkaprogram, amelynek mintegy 700 milliós keretéből fele-fele részt vállalt a közmunkatanács és a közútkezelő. A teljes költségvetésnek csaknem ötven százalékát a zalai utakra és az ott dolgozókra fordítják, csak a zalai közutas programban mintegy 400 embernek biztosítanak munkát 7 hónapon át.

Országos szinten a közmunkaprogramra idén mintegy 8,7 milliárd forintot fordíthatnak, amelyből 14-15 ezer ember foglalkoztatására van lehetőség. Az erdőgazdaságoknál, a vasút mentén és a nagy üdülőtavak környékén végzett közhasznú munka mellett még jócskán lenne mit elvégezni, és akár 70-80 ezer ember is munkához juthatna - fűzte hozzá a közmunkatanács elnöke.
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.