2006. augusztus. 09. 15:27 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 09. 15:15 Karrier

A favágóké a legveszélyesebb mesterség

A legveszélyesebb mesterség a favágóké, akik az Egyesült Államokban gyakrabban teszik kockára az életüket, mint a pilóták, vagy a tetőfedők, ráadásul keveset keresnek.

Mai favágó gépe nyergében. Veszélyes üzem
© John Dere
Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal (Bureau of Labor Statistics) adatai szerint minden százezer állampolgárból 4,1 a munkahelyén veszíti életét – olvasható a Washington ProFile című amerikai honlapon.

Az összes foglalkozás közül a favágóké bizonyult a legveszélyesebbnek, hiszen minden 100 ezer dolgozóra 92,4 halálos eset jut. Ugyanakkor e mesterség képviselői igen keveset keresnek – éves jövedelmük 29 730 dollár, azaz valamivel több, mint hatmillió forint.

A statisztikusok szerint a második legveszélyesebb foglalkozás a pilótáké. Esetükben százezer főre ugyan szintén 92,4 halálos eset jut, ám keresetük közel százezer dollárral magasabb: éves jövedelmük 129.250 dollár, azaz több mint 27 millió forint.

Veszélyes foglalkozásnak számít a halászat is, ahol százezer foglalkoztatottra 86,4 haláleset jut. Ráadásul keresetük a favágókénál is alacsonyabb: éves szinten mindössze 24100 dollárt (5,07 millió forintot) keresnek.

A listán szerepelnek a magasépítők is a 100 ezer foglalkoztatottra jutó 47 halálesettel és 42430 dolláros – közel kilencmillió forintos – fizetéssel.

Ki hinné, hogy az ötödik legveszélyesebb foglalkozás a szemeteseké a százezer dolgozóra jutó 43,2 halálesettel. A kukások sincsenek túlfizetve, hiszen jövedelmük 25760 dollár, vagyis 5,4 millió forint.

Veszélyes foglalkozásnak minősül a földművelés: a farmerek esetében 100 ezer foglalkoztatottra 37,5 haláleset jut, éves jövedelmük pedig 33,52 ezer dollár (7 millió forint).

Messze lemaradnak mind veszélyesség, mind fizetés szempontjából a tetőfedők, kiknek esetében 100 ezer foglalkoztatottra 34,9 haláleset jut, keresetük pedig 30,84 ezer dollár (csaknem 6,5 millió forint).

A Bureau of Labor Statistics adatai szerint a tetőfedőknél is biztonságosabb mesterség a villanyszerelőké a százezer foglalkoztatottra jutó 30 halálesettel és 49,1 ezer dolláros ( 10,3 millió forintos) fizetéssel.

A tízes lista két utolsó helye a tehergépkocsi-vezetőknek a 27,6-os halálozási mutatóval és 33,52 ezer dolláros (7 millió forintos) keresettel, valamint a taxisoknak jutott, akiknek esetében minden százezer foglalkoztatottra 24,2 haláleset jut, s éves szinten 19,57 ezer dollárt (4,1 millió forintot) keresnek.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.