2006. június. 06. 11:04 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 06. 11:05 Karrier

Jövőre közel 79 ezer forint lehet az álláskeresési járadék

A kormány tiszteletben tartja az Országos Érdekegyeztető Tanácsban több évre szólóan a minimálbéremelésről kötött megállapodást - mondta a napokban több fórumon is Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök, így a minimálbérhez viszonyított álláskeresési járadék is elérheti a magasabb értékeket.

Jövőre már csaknem 79 ezer forint lehet az álláskeresési járadék felső határa, a következő évben pedig csaknem 83 ezer forint. A korábbi évekhez képest már az idén is lényegesen magasabb a járadékos időszak első részében a járadék felső határa, 75 ezer forint. A múlt év novemberéig, az erre vonatkozó törvénymódosításig legfeljebb 44 460 forint volt a járadék,  függetlenül attól, hogy az adott személy korábban mennyit keresett.

Álláskeresési járadék A járadék aránytalanul alacsony felső összege nem tette lehetővé a nyugodt álláskeresést, illetve az átképzésben való részvételt.

A tavaly novembertől hatályos törvénymódosítás alapján már az öregségi nyugdíjminimum 180 százaléka helyett a minimálbér 120 százaléka az álláskeresési járadék felső határa.

Igaz, ez a magasabb összeg csak a járadékos időszak feléig, legfeljebb egy negyedévig jár az álláskeresőnek, ezt követően maximum két negyedévig egységesen a minimálbér 60 százaléka a járadék. Korábban a legfeljebb három negyedéves járadékos időszak egészére járt az öregségi nyugdíjminimum 180 százalékánál nem nagyobb összeg. Ez viszont jóval kevesebb volt, mint a minimálbér 120 százaléka.

A törvénymódosítás szerint a járadék nem lehet kevesebb a minimálbér 60 százalékánál. Azok, akik a járadékos időszak alatt sem tudnak elhelyezkedni, egy negyedévnyi segélyt igényelhetnek, de ez már csak a minimálbér 40 százaléka. Az 50 év felettieknél a nehezebb elhelyezkedés miatt ez a segélyidőszak is több lehet. Azok, akik nem rendelkeznek az álláskeresési járadékhoz négy év alatt legalább egy éves munkaviszonnyal, de legalább 200 napos munkaviszonyt igazolnak, szintén a minimálbér 40 százalékát jelentő segélyt vehetik igénybe három hónapig.

A járadékos időt úgy számítják, hogy öt nap munkaviszony egy nap járadékra ad jogot. A járadékot a járadékfizetés első időszakára a korábbi átlagkereset 60 százaléka szerint határozzák meg, a második időszakban egységesen a minimálbér 60 százaléka.

Az új szisztéma finanszírozása nem kerül többe a Munkaerőpiaci Alapnak. Korábban is háromnegyed év volt a leghosszabb járadékos időszak, de ennek egésze alatt csak az öregségi nyugdíjminimum 180 százalékát jelentő legmagasabb értékű járadékot vehették igénybe a munkanélküliek. Körülbelül ugyanennyiből fedezhető az első negyedévben magasabb, a további két negyedévben alacsonyabb járadék.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.