2006. január. 18. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 18. 10:57 Karrier

Tavaly az első tizenegy hónapban 6,5 százalékkal nőtt a reálbér

A múlt év január-novemberi időszakában 6,5 százalékkal javult a reálkereset a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedésével számolva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A legalább 5 dolgozót foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 789 ezer volt 2005. január-novemberben, közel annyi, mint egy évvel korábban.

A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset 9,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában a bruttó átlagkereset 7,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,6 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén – az egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt – a nettó átlagkereset 14,1 százalékkal növekedett. A jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,6 százalék volt. A versenyszférában 2005. január-novemberben 0,2 százalékkal nőtt a létszám. A költségvetés minden területén folytatódott a létszámcsökkenés.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havonta átlagosan bruttó 156400 forintot, a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 146400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 180700 forintot kerestek 2005. január-novemberben. A rendszeres kereset (a jutalom, a prémium, a külön juttatások nélkül számított bruttó kereset) növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 7,3 százalék, a vállalkozásoknál 7,2 százalék, a költségvetési intézményeknél 7,6 százalék volt.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 102200 forint volt január-novemberben. Novemberben a havi bruttó átlagkereset 7,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A bruttó átlagkereset 2004 január-novemberben 7,3 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 6,4 százalékkal haladta meg a 2003. évi január-novemberi szintet, míg a reálkereset – a fogyasztói árindex 6,9 százalékos növekedésével számolva – 0,5 százalékkal csökkent.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.