Ha mostanában Magyarországon egy családba gyerek érkezik, nem valószínű, hogy hosszas hezitálás előzné meg a döntést, hogy melyik szülő maradjon otthon gyeden-gyesen: túlnyomórészt az anyák vállalják magukra a gyerekgondozási teendőket.

© sxc.hu

Nemcsak a nemi szerepekkel kapcsolatban még mindig konzervatív közgondolkodás miatt van ez így, hanem egyszerű gazdasági megfontolásból is. A magyar nők kevesebbet keresnek, mint a férfi honfitársaik: a KSH adatai szerint 2003-ban mintegy 14 százalékkal volt magasabb a férfiak bruttó átlagkeresete a nőkénél. Hiába létezik az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elve, a jövedelmi különbségek mégis jelentősek. Egyrészt a tipikus női szakmák rosszul fizetettek (gondoljunk például az ápolónőkre); másrészt a nők szakmai előmenetelét megakasztják, de legalábbis lassítják a családi feladatok. A vállalati középvezetőknek körülbelül negyede nő, ugyanez az arány a felsővezetők körében már alig feleannyi. A szociológusok szerint a legfelsőbb szinteket mintha láthatatlan, de mégis létező – és kemény – „üvegplafon” tenné elérhetetlenné a nők többsége számára.

Számokban nehezen kifejezhető, de érzékelhető az a társadalmi jelenség is, hogy a női munkavállalók között jelentős arányban vannak olyanok, akik – legyen bármilyen magas végzettségük is – hajlamosak elfogadni szinte bármilyen munkát, bármilyen alacsony bérért, különösen akkor, ha kisgyerekük van, vagy ha közeli terveikben szerepel a gyermekvállalás.

Ha egy családban mégis az apa marad otthon hosszabb-rövidebb ideig gyeden vagy gyesen (vagy vállal részmunkaidőt), ott szintén elsődlegesen a gazdasági szempontok mérlegelése – a jövedelmek nagysága, a munkahely elvesztésének kockázata – áll a döntés mögött, vagy valamilyen sajátos élethelyzet (az apa éppen munkanélküli vagy tanuló, míg az anyának van állása, vagy éppen az apa jövedelme után számított gyed a magasabb). A hagyományostól eltérő szereposztáshoz rugalmasság és bátorság is kell: a gyermeket gondozó apa és a kenyérkereső anya számíthat a barátok és kollégák viccelődésére, esetleg rosszallásra a nagyszülők, idősebb családtagok részéről.

Azok a párok, akik ezt a megoldást választják – és időnként magyarázkodni kénytelenek –, hangsúlyozni szokták a gyermek érdekeit: a bölcsőde lenne az alternatíva, ha az apa nem maradna otthon, és ezt sokan elfogadhatatlannak tartják a gyerek bizonyos életkora előtt.

Akár anyákról, akár apákról van szó, felmerül, hogy bizonyos területeken dolgozók számára nagyon nehéz a munkát és a szülői szerepet összeegyeztetni, máshol viszont könnyebb. Egyes magas presztízsű pályákon pozitív példákat láthatunk: főként a humán területen dolgozó kutatók, egyetemi oktatók érhetnek el sikereket a szakmájukban úgy, hogy közben a családi életről sem kell lemondaniuk – természettudományos kutatók, orvosok esetében ez már sokkal nehezebben képzelhető el fájdalmas kompromisszumok nélkül. Némi kapcsolatrendszerrel párosítva jól jöhet az egyszerű bölcsészdiploma is, ha valaki gyerekgondozás mellett otthon végezhető szellemi munkát keres (például fordítás, óraadás) a tanári pályát pedig a hosszú nyári szabadság és a közalkalmazotti jogviszony nyújtotta biztonság teheti vonzóvá a kisgyermekes szülők számára.

A versenyszféra dolgozói, beosztásuktól függetlenül, természetesen másokéval egyező jogokkal rendelkeznek a gyerekgondozásért járó juttatások terén. Mégis általában az tapasztalható, hogy a női munkavállalók a karrier szempontjából kockázatos lépésnek élik meg a gyerekvállalást. A külföldi tapasztalatok azt mutatják: külön vállalati szintű megoldásokra van szükség ahhoz, hogy a gyermekgondozással töltött idő ne elsősorban a munkától távol töltött időként tűnjön fel, hanem a karrier tervezhető időszakaként, amely alatt a munkavállaló folyamatosan tartja a kapcsolatot a vállalattal, esetleg otthon dolgozik. Az intézkedéseknek az anyák ugyanúgy hasznát látnák, mint a gyereküket egy időre gondozni vágyó apák. A hazai tapasztalat szerint éppen ezeknek az intézkedéseknek a hiányos volta okoz nehézséget a szülőknek a gyerekgondozással kapcsolatos döntések meghozatalánál, pedig a családbarát vállalati hozzáállás megerősítése igen kedvező lenne a szülők szempontjából ugyanúgy, mint a munkavállalók lojalitásának megszilárdítása szempontjából.

Elterjedt vélekedés az, hogy a család és a munka összeegyeztetése akkor oldható meg tökéletesen, ha a családnak – vagy valamelyik szülőnek – saját vállalkozása van, tehát a munkaidő rugalmasan osztható be. A munkával töltött idő azonban jócskán meghaladhatja a napi nyolc órát, és az önállósággal együtt járhat a fokozottabb stressz is: mindez pedig nem válik a családi élet javára, még ha a remélt anyagi sikert meg is hozza a vállalkozás.

Meglepő, hogy Magyarországon még mindig jóval kevesebben vesznek igénybe fizetett segítséget a háztartási és a gyermekek körüli teendők ellátásához azok közül, akik ezt nyilvánvalóan megengedhetnék maguknak – ez derül ki például Tóth Herta szociológus kutatásából is, melyet egy nagy multinacionális vállalat menedzsereinek körében végzett. Ennek hátterében nem annyira a szolgáltatóhálózat fejletlensége áll – több mint egy évtizede megjelentek Magyarországon a gyermekmegőrzéssel és belföldi bébiszitter-közvetítéssel is foglalkozó magánvállalkozások –, hanem inkább más okok. Ilyen lehet például az államszocializmus évtizedei alatt szerzett, háztartási alkalmazottak tartásával kapcsolatos negatív beidegződés; de fontosabb szerepe lehet a nemi szerepekhez kapcsolódó, hagyományos elvárásoknak, akár tudatos ez, akár nem, mely azt diktálja, hogy a jó háziasszony, az igazán gondos anya ne adja ki a kezéből idegeneknek a háztartási és a gyermekgondozási feladatokat.

A szülők túlterheltsége a gyerekek életminőségére is kihat; a túl kevés együtt töltött szabadidő pedig sok házasság megromlásának előidézője. Akár olyan párokról van szó, ahol a szülők megosztják a gyerekek körüli teendőket, akár olyanokról, ahol az egyik fél elsődlegesen kenyérkereső, a másik pedig háztartási és szülői feladatokat lát el, a leggyakrabban hallható panasz, hogy szinte egyáltalán nem marad kettesben eltölthető idejük. Ha a szülők házon kívül szeretnének eltölteni egy estét, a nagymamák – vagy más női családtagok – jelentik legtöbbször a kézenfekvő megoldást. Kifejezetten magas jövedelmű családokban is előfordul, hogy a nagymamák terhelhetőségétől válik függővé az esti kimenő, a mozi, a színház – és talán fel sem merül, hogy szívességkérés helyett kereshetnének egy megbízható bébiszittert. Mindez szintén összefügg a családi szerepek konzervatív értelmezésével, mely szerint a részvétel az unokák gondozásában-nevelésében a nagyszülőknek (de legalábbis a nagymamáknak) bizonyos mértékben kötelessége – ahelyett, hogy a nagyszülők inkább a gyerekek körüli örömökből, és nem a mindennapos gondokból kapnának részt.

Balogh Lídia

MONA Alapítvány