Egy jó magyar közmondás szerint: Amilyen az „Adjon Isten”, olyan a „Fogadj Isten!” Az állásra jelentkező is arra számíthat, hogy beköszönése a potenciális munkaadóhoz reakciót vált ki. A beköszönés pedig éppen az önéletrajzzal és kísérőlevéllel történik. A beküldött pályázati anyag azonnal kialakít valamiféle képet a jelentkezőről, aki persze azt reméli, hogy minél jobbat, számára minél kedvezőbbet.

Az önéletrajz és a kísérőlevél elétérő funkciója persze többnyire világos az álláskeresők előtt, de csak ritkán jut eszükbe, hogy nem pusztán a kiírás feltételeinek kell megfelelni, hanem először meg kell ragadni a jelentkezésekkel foglalkozó szakemberek figyelmét, majd tartós érdeklődést kell kialakítani bennük. Emiatt az egyes pályázatok sorsa gyakorta nem a puszta tartalomtól, hanem a formai és stiláris megoldásoktól, illetve az adott cég belső kultúrájához való illeszkedéstől is függ.

Emiatt fontos választ adni rá, hogy a felsorolt három elem, de különösen a szómágia egy állás elnyerésénél valóban hatásos lehet-e, avagy a kőszívű személyzeti tisztviselők szigorúan a tényekhez és adatokhoz ragaszkodva döntenek arról, hogy kinek a jelentkezését fogadják el, és kiét nem?

A személyzetisek is csak emberek, akik ekként reagálnak az őket ért hatásokra. Továbbá sok a munkájuk, de a kvalifikált munkaerő felvétele nem szalagrendszerben folyik, mi több meglehetős körültekintést kíván, hát joggal tételezhető fel, hogy minden pályázati anyagot elolvasnak. Ebből már következik, hogy minden olyan pályázatot érdekesnek fognak találni, amely megfelel a kiírás legfontosabb kritériumainak, s képes azt az érzetet kelteni, hogy a jelentkező az adott munkahelyi környezetben is jól meg fogja állni a helyét.

Vajon miért gondolják egy jelentkezőről, hogy érdemes lesz bevenni a csapatba? A szakmai kvalitásai, tapasztalatai, referenciái döntőek lehetnek, de a közel azonos súlyú kandidálók között mégis a bemutatkozó anyagban megjelenő teljesítmény fog dönteni. Ez pedig a következő elemekből épül fel.

A beadott anyag formai megjelenése nagyon fontos. Ha valaki egy szokványos A4-es borítékban küldi el fehér lapokra kinyomtatott jelentkezési anyagát, akkor nem tesz mást, mint belesimul a tömegbe. A pályázati anyagot ezért érdemes egyedi formában benyújtani. Például megfelelően felcímkézett, esetleg színes papír vagy műanyagfedelű dossziéban, amit egy kipárnázott borítékban, ha lehet nem a postával, hanem futárral kell kézbesíttetni. A dosszié fedelének kinyitása után az első oldalnak a saját fejléccel ellátott papírra írt kísérőlevélnek kell lennie. Ilyet bármelyik szövegszerkesztővel könnyedén elő lehet állítani. Mivel a színes nyomtatás ma már meglehetősen könnyen hozzáférhető, akár szolid színes figyelemfelkeltő jegyeket is el lehet helyezni az anyagban. De mindig őrizkedni kell a túlzásoktól, mert aki átesik a ló túlsó oldalára, mindent elveszíthet. Csak annyi egyediséget kell és szabad a formai elemekbe belevinni, amennyi a pályázati anyagra való könnyebb emlékezést és az egyszerűbb azonosítást lehetővé teszi.

A cégkultúrának való megfelelés is megjelenhet a pályázati anyagban. Ehhez előtanulmányok szükségesek. Tudni kell az adott munkaadóról, hogy mit tart magáról, mely értékekeit gondolja a leglényegesebbnek, de valójában melyekre a legbüszkébb. Egy konzervatív cégnél még a legjobb szakmai háttér és ajánlások mellett is biztos „öngyilkosság” a formabontó, jópofizó jelentkezési anyag benyújtása. Míg egy lazább szervezeti rendszerben működő, kreativitásra és egyéni kezdeményezésre épülő vállalatnál a túlzottan formálisra sikeredett anyag azt sugallhatja, hogy a kandidálónak beilleszkedési zavarai támadhatnának. Ezért az adott munkaadó ismeretében gondosan meg kell tervezni, hogy az önéletrajzban mely elemek kapnak nagyobb hangsúlyt, s melyeket kell háttérben tartani. A feltérképezett cégkultúrának megfelelő formai megjelenésű anyagot kell összeállítani. S végül megfelelő nyelvezetet kell választani, mert a szavakkal lehet a legnagyobb hatást kelteni a pályázat elbírálóiban.

Az önéletrajz és a kísérőlevél megírása két külön műfaj. Az előbbinél – ahogy erről korában szó volt – azt az egyensúlyt kell megtalálni a bemutatott elemek (végzettség, képzettség, munkahelyek, nagyobb projektek, szakmai tapasztalatok, vezetői eredmények, stb.) között, amelyből a pályázatot kiíró a leggyorsabban képes azonosítani, hogy: ez lesz az én emberem. Ott, ahol gyakorlott végrehajtókat keresnek, nem érdemes a magas elméleti képzettségre ráirányítani a figyelem fókuszát, mert például túlképzettnek gondolhatják a jelöltet. Azaz az önéletrajz összeállításánál nem az a legfontosabb szempont, hogy a jelentkező miféle teljesítményére a legbüszkébb, hanem, hogy az adott állásnak mi felel meg leginkább. Az önéletrajz esetében a megfogalmazás nem tűri az ömlengést, a szóvirágokat. Ez ugyanis tulajdonképpen a személyes adatbázisunk egy szelete, amit látni engedünk idegenek számára is azzal a céllal, hogy összehasonlíthassanak bennünket másokkal. Adatok esetében az összehasonlítás könnyű, történetek, minősítések, véleménynyilvánítások esetében pedig igen nehéz, sőt szinte lehetetlen. Aminek az a következménye, hogy a nem adatszerűen, szinte táblázatba foglalt módon megjelenő CV-ket rövid úton használhatatlannak nyilvánítják és ad acta teszik.

A pályázati anyagok nagy trükkje a kísérőlevél és az önéletrajz összehangolása abból a célból, hogy kitörölhetetlen emléket hagyjon a személyzetisek agyában. Elvileg a kísérőlevelet olvassák el előbb, de ezt igazán sohasem lehet tudni. Van, hogy azonnal látni akarják, hogy: ez meg ki? Ezért olyan szabályt sem érdemes felállítani, hogy melyik a fontosabb, vagy milyen sorrendben kell őket az olvasó kezébe juttatni. Akinek ez mégis nagyon fontos, tűzze össze, vagy fűzze egybe a pályázati anyagot. Az olvasási sorrendért azonban ez sem szavatol.

Az önéletrajz szikárságát mindenképpen érdemes ellensúlyozni egy érdekes kísérőlevéllel. Fontos, hogy mindenki azt adja, aki valójában. A pályázó személyiségétől eltérített kísérőlevelek ugyanis legkésőbb az interjún lelepleződnek. Ilyenkor pedig elég csekély a pozitív csalódás esélye. A legjobb tanács, amit az ilyen fogalmazásokhoz adni lehet, hogy mindenki úgy írjon, ahogy beszél. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy tartalmilag és érzelmi töltöttségét tekintve is az élőbeszéd trendje közelíti meg legtökéletesebben az adott pillanatban kifejezni kívánt gondolatot. A gondolataink pedig olyanok, mint az ujjlenyomatok, ránk jellemzően egyediek. És éppen egyediségünk, ami a legnagyobb vonzerőt jelentheti, megéri tehát megjeleníteni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a leírtakat ne kellene átnéznünk, a beszédbeli pongyolaságainkat ne kellene kijavítanunk, a szóismétléseket ne kellene kiirtanunk, a helyesírási hibákat ne kellene korrigálnunk, stb. Sőt kicsivel tovább is mehetünk, és stilizálhatjuk is nyers mondanivalónkat. Például előkaphatjuk a szinonima szótárt, s választékosabb kifejezéseket kereshetünk. Előhúzhatjuk irodalmi emlékeinket, s egy-egy emlékezetes szófordulatot alapul véve hatásosabbá tehetjük a mondanivalónkat. A leíró bekezdéseket megtörhetjük rövid elbeszélő részekkel. Jelzők és hasonlatok használatával árnyaltabbá tehetjük a felfestett képet.

Jó megjegyezni azonban, hogy a kísérőlevél nem irodalmi alkotás. Állásra jelentkezéskor különösen nem érdemes elkezdeni ennek gyakorlását. Ezért ügyelni kell rá, hogy a tartalom ne vesszen oda a forma oltárán. E szabály betartásához az egyik legjobb módszer a rövid mondatok használata, ami precizitást, céltudatosságot és profizmust érzékeltet. Ha pedig egy szépen cizellált leíró vagy elbeszélő mondattal törjük meg e keményen kopogó rövid mondatocskák sorát igazán hatásosak lehetünk.

A dramaturgia a kísérőlevél esetén is sokat számít. Mielőtt nekikezdenénk a megírásának, ezért pontosan tisztázni kell, hogy mi lesz a legfontosabb gondolat, amit a címzett elé akarunk tárni, amelyről azt tételezzük fel, hogy a legmeggyőzőbb lesz. Ezt a gondolatot úgy kell előkészítenünk, mint a teniszjátékos a nyerő ütést. Erős nyitás, hosszú tenyeres jobbra, hosszú fonák balra, aztán bent a hálónál jöhet egy röpte vagy egy rövidítés. A kevésbé lényeges dolgoktól kell haladni a fontosabbak felé, míg a végén levelünk összes gondolati vektora egy irányba mutat, s tételmondatunkat már csak a tisztesség kedvéért rögzítjük, mert azt a levelünk olvasója akár helyettünk is kimondhatná. Ha jól dolgoztunk ez lesz a levél utolsó mondata. Miként a teniszezőnek az utolsó ütéssel be sem kellene ütnie a pontot, hiszen gyakorlatilag már azelőtt megnyerte, hogy a labdát fogadhatatlanul visszajutatná az ellenfél térfelére.