Július végéig még nyitva áll a Családbarát Munkahely pályázat
Július végéig még beadhatók a pályázatok a családbarát munkahely díjra, az idén ismét több kategóriában ismerik el a családi elfoglaltságokhoz igazodó munkaidő szervezést, a szociális juttatások magas szintjét – közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
A már hatodik alkalommal meghirdetett pályázatot – amelyet a munkaügyi tárca az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériummal közösen jegyez – a munkahelyi esélyegyenlőség, a munkáltatók társadalmi felelősségvállalásának elősegítésére hirdették meg. Az értékelés alapja, hogy a munkavállalók választhatnak-e a különféle munkaidő modellekből. Figyelembe veszik, hogy a munkahely mit tesz a munkavállalók munkaerőpiaci alkalmazkodóképességének javításáért, a GYES, GYED, GYET utáni munkavállalásért. Értékelik a gyermekintézményi szolgáltatások színvonalát, a juttatásokat, a munkahelyi biztonságot, a munkavállalói jogok érvényesülését.
Pályázni lehet kis-, közép- és nagyvállalati, valamint költségvetési szerv és non-profit szervezet kategóriában. Azok a nyertesek, amelyek a gyakorlatukat nyilvánosságra hozzák, jogosultak a „Családbarát Munkahely 2005" elnevezés és embléma használatára. A díjátadásra szeptemberben kerül sor.
A munkáltató egyik legfontosabb vállalása a rugalmas (mobil) munkaidő kialakítása lehet. Ez egy munkavállaló és munkáltató közötti megállapodás arról, hogy a munkaórák felosztásánál mindkét fél érdekeit figyelembe veszik. Lehetnek fix idősávok, amikor a munkavállalónak mindenképpen a munkahelyén kell tartózkodnia, de azon túl a munka kezdésének és befejezésének időpontja alkalmazkodik a munkavállaló egyéb kötelezettségeihez.
Világszerte egyre több munkavállaló dolgozik részmunkaidőben, illetve használja ki a távmunka előnyeit. Elsősorban nők, kisgyermekes anyák keresik ezt a lehetőséget, amely jó lehetőség arra, hogy a munkáltató figyelembe vegye a családi elfoglaltságokat. Lényeges lehet a szabadságok olyan elosztása is, amely lehetőség szerint a gyermek- és oktatási intézmények szüneti idejéhez igazodik. A kisgyermekes alkalmazottak munkájának elsődleges feltétele a gyermekintézmények elérhetősége. Ezek általában közintézmények, de előfordulhat, hogy a vállalat maga tart fenn gyermekintézményt, vagy járul hozzá a költségekhez.
A Családbarát Munkahely Díjra az elmúlt években csaknem négyszázan pályáztak. A versenyszféra pályázói között volt 6 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozás, 3 ezer fős nagyvállalat, polgármesteri hivatal sőt rendőrkapitányság is.