2005. május. 17. 11:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. május. 17. 11:14 Karrier

Az Oracle regionális szakértői központot hoz létre Budapesten

Az Oracle bejelentette, hogy új szakértői centrumot hoz létre, amely a közszolgálati informatikai rendszerek bevezetését fogja támogatni az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országokban. A budapesti központú szervezet a közintézmények számára elérhetővé kívánja tenni mindazt az ismeretet, amelyet az Oracle a különböző európai közszolgálati projektek során halmozott fel.

A kezdeményezés a tíz új uniós ország mellett Horvátország, Románia, Bulgária, Törökország és a balkáni térség többi államának központi, regionális, illetve helyi kormányzati szerveit érinti. Az Oracle a közép- és kelet-európai közszolgálati szféra szoftverszállítójaként már eddig is jelentős tudást halmozott fel a különböző nemzetközi – ezen belül számos Európai Uniós – közigazgatási projektek során. A cég új tanácsadó központjában speciális ágazati ismeretekkel felvértezett szakemberek adnak majd tájékoztatást az európai és nemzetközi gyakorlatban leginkább bevált módszerekről, közreműködnek az állami szférában folyó projektek előkészítésében, illetve támogatják az Oracle rendszerbevezetésért és projektmegvalósításért felelős csapatainak munkáját.

A központ június 1-jén kezdi meg működését, és az első időszakban a különböző kincstári rendszerek, a vámhivatalok, adóhivatalok és statisztikai hivatalok rendszerei, a lakossági ügyfélszolgálati központok, valamint a mezőgazdasági és a szociális információs rendszerek kialakításában kíván segítséget nyújtani.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.