2005. január. 10. 15:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. január. 10. 15:54 Karrier

Wall Street: hatalmasat csökkent a piaci elemzők jövedelme

Soha nem látott mértékben csökkent a Wall Street piaci elemzőinek jövedelme az elmúlt öt évben – áll egy frissen közzétett iparági tanulmányban. Míg 1999-ben egy átlagos elemző még 1,5 millió dollárt tett zsebre évente, tavaly mindössze ennek a felét.

A tendenciát jól jelzi, hogy 2000 óta mintegy 40 százalékkal csökkent a Wall Street értékpapír-kereskedő cégei által az elemzőik jövedelmére költött összeg, s 2003-ban már „csak” 1,5 milliárd dollárt tett ki.

„Az aranykornak vége” – háborgott a Bloomberg hírügynökségnek egy elemző, aki ugyanakkor hozzátette, hogy a jövedelmek visszaesése senkit sem ért váratlanul. „Évek óta láttuk, milyen mértékben esik vissza a bankházak forgalma; tudható volt, hogy ez előbb-utóbb a mi jövedelmünkben is meg fog mutatkozni” – mondta.

Az iparág ismerői szerint a folyamat a dotkom-lufi 2000-es kipukkadásával kezdődött, az i-re a pontot pedig a tíz legnagyobb amerikai értékpapír-kereskedő által 2003 áprilisában kifizetett 1,4 milliárd dolláros kártérítés tette fel. A bankházakat azzal vádolták, hogy üzleti megfontolásokból manipulálták elemzéseiket.

A jövedelemesés főleg a sztárelemzők számára kellemetlen; Jack Grubman, a Citigroup egykori üdvöskéje fénykorában például évi 20 millió dollárt tett zsebre.

A tendencia meglátszik a pálya népszerűségén is: Samuel Hayes, a Harvard Business School professzora szerint míg korábban rendkívül népszerű volt az elemzői karrier, az elmúlt hat hónapban egyetlen diák sem jelentkezett az idevágó kurzusokra.

Mindezzel párhuzamosan alaposan meg is fiatalodott a pálya, 1999 óta az elemzők átlagos életkora csaknem 10 évvel, 30 évre csökkent. Egyrészt a nagy gázsijú, jobbára idősebb elemzőket kirakták, másrészt a lecsökkent jövedelmi lehetőségek pályamódosításra kényszerítették a családos, középkorú munkatársakat.

Átalakult a jövedelmi szerkezet is, míg korábban az elemzők jövedelmük 70-80 százalékát is prémiumok, jutalékok és bónuszok formájában kapták, ma már ez az arány jóval 50 százalék alatt van.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.