Csökkent a reálkereset az első tíz hónapban
Az év első tíz hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 7,6, a nettó 6,6 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A reálkereset – 7 százalékos infláció mellett - 0,4 százalékkal csökkent.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete január-október átlagában 141 400 forint volt; a versenyszférában dolgozók 134 600, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 157 900 forintot kerestek.
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 500 forint volt január-októberben, ezen belül a fizikai foglalkozásúak 68 900, a szellemi foglalkozásúak pedig 118 ezer forintot kerestek.
A bruttó nominális keresetek a nemzetgazdaságban 7,6 százalékkal, ezen belül a versenyszférában 9,3 százalékkal, a költségvetési területen pedig 4,7 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest.
A legmagasabb átlagkeresetű gazdasági ágazat a pénzügyi tevékenység volt bruttó 304 700 forinttal. Ezt követte a vegyipar, ahol bruttó 188 300 forint volt az átlagkereset. A legkevesebbet a textiliparban dolgozók, valamint a mezőgazdaságban és az építőiparban foglalkoztatottak keresték.
A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma átlagosan 2 millió 793 ezer volt, ami 0,9 százalékos növekedés a 2003 január-októberihez képest.
Az idén az első tíz hónapban a versenyszférában 1,5 százalékkal nőtt a létszám, míg a költségvetési szféra összességében 1,1 százalékos létszámveszteséget könyvelhetett el.