2004. szeptember. 08. 11:59 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

Munkahelyi alvásösztönzés a termelékenység javítása érdekében

Alvásra kell ösztönözni a dolgozókat a munkahelyeken, hogy növekedjen teljesítményük – javasolja egy brit tanulmány.

Természetesen nem a teljes munkaidőben kellene aludniuk, hanem csupán félórácskákat, és a szunyókálás nem minden munkakörben javítja a termelékenységet – az éjjeli őröknél például kifejezetten rontja –, hanem elsősorban a kreatív területeken dolgozóknál. Az ezer főre kiterjedt felmérés eredménye szerint az alanyok csaknem egyharmada érezte úgy, hogy alvás közben támadt a legjobb ötlete egy adott probléma megoldására, jóllehet, csak 10 százalék állt elő szunyókálása után és annak eredményeként valóban új elképzelésekkel.



A tanulmány készítő és annak eredményeit elemző pszichológusok szerint a problémák – mármint a munkafeladatok – megoldásának legjobb módja, hogy a dolgozók rendszeres szüneteket kapnak, hogy azután felfrissült elmével ismét át tudják tekinteni a megoldandó feladatokat. Az Egyesült Államokban egyébként már évekkel ezelőtt bevezették egyes munkahelyeken az alvást, és valóságos kis kempingeket alakítottak ki irodaházakban sátrakból, hogy minél zavartalanabb legyen a dolgozók szunyókálása, amelynek időtartamát fél órányiban optimalizálták. (Panoráma)
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.