Csapdázó fejvadászok, trükkös kérdések, gyanútlan jelöltek
A fejvadászok néha túlságosan is egyszerű, néha pedig érthetetlenül trükkös kérdéseket tesznek fel. Bármi iránt és bármilyen módon is kíváncsiskodjanak, a végső céljuk mindenképpen az, hogy a jelentkezőkről kiderítsék: miféle karakterrel állnak szemben, s vajon a jelölt megfelel-e az adott munkaadó cégkultúrájának?
A következő kérdés szinte kivétel nélkül minden állásinterjún megjelenik: Mi a legnagyobb félreértés önnel kapcsolatban? E mögött az a gondolat húzódik meg, hogy fontos megtudniuk: a jelöltben mások mit szeretnek és mit nem? Másfelől a fejvadászok tisztában vannak vele, hogy ami a jelölt számára félreértés, félreismerés, az másoknak maga az igazság, azaz szerintük nincsenek félreértések, nincs félreismerés.
Egy másik gyakori kérdés: Ha felhívnám a főnökét, vajon mit mondana, hogy mi az az egyetlen dolog, amely önt a leginkább jellemzi? A kérdés arra kényszeríti a jelöltet, hogy helyezkedjen magán kívül. A válaszból arra lehet következtetni, hogy a jelölt hogyan helyezi el, hogyan érzékeli önmagát a szervezeten belül, de nem a saját szemüvegén keresztül, hiszen a jelölt igyekszik saját főnöke pozíciójából felelni.
Az interjú során nem csak azt igyekeznek kideríteni, hogy a személyiségjegyek alkalmassá tesznek-e valakit az adott poszt betöltésére, hanem azt is, hogy az önéletrajzban rögzített karrierúton elvileg megszerzett tapasztalatoknak a jelölt valóban a birtokában van-e? Azaz egy adott személy valóban jó választás lehet-e? Ezért érdemes alaposan megfontolt válaszokat adni, mert a fejvadász minden egyes kérdésből – bármilyen primitíven is hangozzék – valamit megtud a jelöltről. S talán éppen egy szimplának tűnő kérdésre adott válasz lesz majd döntő az alkalmazásnál.
A tapasztalt személyzeti tanácsadók szerint azonban igazán nem lehet az interjúkra felkészülni, hiszen e beszélgetésekben sokszoros csavarok vannak. Nincsenek helyes válaszok, mert minden felelet ad valamilyen új információt a szakembereknek, akik egyszerűen csak arra kíváncsiak, hogy a jelöltek hogyan állják meg a helyüket egy a számukra nyilvánvalóan kellemetlen és kihívást jelentő szituációban.
Az őszinteség a legcélravezetőbb stratégia, mert a szekrényből előbb utóbb kizuhan az a „csontváz” amelyet pedig a leginkább szeretnének titokban tartani. Jobb, ha a fejvadász döntheti el, hogy az adott dolog tönkreteszi-e a jelölt esélyeit vagy sem. Másfelől érdemes minden elképzelhető kérdésre megfelelő válaszkészletet fenntartani, mert ebben az esetben a jelentkezők inkább egy folyamat részeseként élhetik át a beszélgetést ahelyett, hogy teljesen fel kellene tárniuk a gondolkodásmódjukat. A végelszámolásánál azonban egyáltalán nem biztos, hogy előnyös, ha a fejvadász sikertelenül próbált belekukkantani a jelölt koponyájába. A zárkózottság ugyanis az állások jelentős részénél egyáltalán nem számít pozitív tulajdonságnak.
Azok a szakemberek, akik ismerik magukat és megfelelő az önbizalmuk egyáltalán nem félnek a fejvadászokkal való találkozásoktól. Tipikus, hogy bizonyos ügyekben zárkózottabbak (például a jelenlegi munkájukat firtató kérdésekben), míg más dolgokban nagyon nyitottak, s egyáltalán nem idegesek, hogy válaszolniuk kell. A tapasztalt vezetők, akik már tucatnyi állásinterjún estek át, állítják, hogy az ő szintjükön a nyitott végű kérdésekre – Hogyan írnák le önt az emberek? vagy Mi az ön legnagyobb hiányossága? – tudni kell válaszolni. Továbbá kritikus a jó önismeret és önmaguk korrekt bemutatása az állásinterjúkon. Nem elég ugyanis meggyőzni a munkaadót, hiszen az nem felelhet meg a munkakörnek, aki a vele járó tevékenységet minimális szinten sem élvezi.
Egy másik tipikus kérdés az interjúkon a következő: Ha mindent újra kezdhetne, milyen karriert választana, és miért? Ha a jelölt azt válaszolja, hogy mindent ugyan úgy csinálna, akkor máris kapná a következő kérdéseket: A karrierjének előrehaladása megfelel a várakozásainak? Miért, vagy miért nem? Ezek azonban nem igazi kérdések. Teljesen mindegy, hogy a jelölt mit válaszol rájuk, hiszen a céljuk változatlanul csak az, hogy bepillantást engedjen a válaszadó gondolkodásába. Az ilyen tudakozódás ugyanis biztosan nem zökkenti ki őket abból a sodorból, amelyben nagyon is szeretnének benne maradni. S a fejvadász éppen ezt kívánja behatárolni.
A tapasztaltabb személyzeti tanácsadók szerint az így beszerzett válaszok mondják el, hogy a jelölt tulajdonképpen kicsoda, s a kérdésekkel nem lehet befolyásolni a képet, amelyet e válaszok kialakítanak. A gondolkodásmód ugyanis olyan, mint az ujjlenyomat: mindegy, hogy milyen felületen hagyjuk ott, a mintázat nem változik.
Az interjúkat általában egy ilyen kérdéssel zárják: Ha olyan emberekkel beszélnék, akikhez igazán közel áll, milyen leírást adnának önről? Az effajta kérdések a jelöltet külső nézőpontból való önértékelésre kényszerítik, s a válasz összegzi és megerősíti, amit a fejvadászok megtudtak a jelöltről az interjú során. Érdemes figyelni, hogy mikor következik el a záró kérdés, mert egy jó válasszal még veszetett helyzetből is van esély a visszakapaszkodásra. (hvg.hu)
Egy másik gyakori kérdés: Ha felhívnám a főnökét, vajon mit mondana, hogy mi az az egyetlen dolog, amely önt a leginkább jellemzi? A kérdés arra kényszeríti a jelöltet, hogy helyezkedjen magán kívül. A válaszból arra lehet következtetni, hogy a jelölt hogyan helyezi el, hogyan érzékeli önmagát a szervezeten belül, de nem a saját szemüvegén keresztül, hiszen a jelölt igyekszik saját főnöke pozíciójából felelni.
Az interjú során nem csak azt igyekeznek kideríteni, hogy a személyiségjegyek alkalmassá tesznek-e valakit az adott poszt betöltésére, hanem azt is, hogy az önéletrajzban rögzített karrierúton elvileg megszerzett tapasztalatoknak a jelölt valóban a birtokában van-e? Azaz egy adott személy valóban jó választás lehet-e? Ezért érdemes alaposan megfontolt válaszokat adni, mert a fejvadász minden egyes kérdésből – bármilyen primitíven is hangozzék – valamit megtud a jelöltről. S talán éppen egy szimplának tűnő kérdésre adott válasz lesz majd döntő az alkalmazásnál.
A tapasztalt személyzeti tanácsadók szerint azonban igazán nem lehet az interjúkra felkészülni, hiszen e beszélgetésekben sokszoros csavarok vannak. Nincsenek helyes válaszok, mert minden felelet ad valamilyen új információt a szakembereknek, akik egyszerűen csak arra kíváncsiak, hogy a jelöltek hogyan állják meg a helyüket egy a számukra nyilvánvalóan kellemetlen és kihívást jelentő szituációban.
Az őszinteség a legcélravezetőbb stratégia, mert a szekrényből előbb utóbb kizuhan az a „csontváz” amelyet pedig a leginkább szeretnének titokban tartani. Jobb, ha a fejvadász döntheti el, hogy az adott dolog tönkreteszi-e a jelölt esélyeit vagy sem. Másfelől érdemes minden elképzelhető kérdésre megfelelő válaszkészletet fenntartani, mert ebben az esetben a jelentkezők inkább egy folyamat részeseként élhetik át a beszélgetést ahelyett, hogy teljesen fel kellene tárniuk a gondolkodásmódjukat. A végelszámolásánál azonban egyáltalán nem biztos, hogy előnyös, ha a fejvadász sikertelenül próbált belekukkantani a jelölt koponyájába. A zárkózottság ugyanis az állások jelentős részénél egyáltalán nem számít pozitív tulajdonságnak.
Azok a szakemberek, akik ismerik magukat és megfelelő az önbizalmuk egyáltalán nem félnek a fejvadászokkal való találkozásoktól. Tipikus, hogy bizonyos ügyekben zárkózottabbak (például a jelenlegi munkájukat firtató kérdésekben), míg más dolgokban nagyon nyitottak, s egyáltalán nem idegesek, hogy válaszolniuk kell. A tapasztalt vezetők, akik már tucatnyi állásinterjún estek át, állítják, hogy az ő szintjükön a nyitott végű kérdésekre – Hogyan írnák le önt az emberek? vagy Mi az ön legnagyobb hiányossága? – tudni kell válaszolni. Továbbá kritikus a jó önismeret és önmaguk korrekt bemutatása az állásinterjúkon. Nem elég ugyanis meggyőzni a munkaadót, hiszen az nem felelhet meg a munkakörnek, aki a vele járó tevékenységet minimális szinten sem élvezi.
Egy másik tipikus kérdés az interjúkon a következő: Ha mindent újra kezdhetne, milyen karriert választana, és miért? Ha a jelölt azt válaszolja, hogy mindent ugyan úgy csinálna, akkor máris kapná a következő kérdéseket: A karrierjének előrehaladása megfelel a várakozásainak? Miért, vagy miért nem? Ezek azonban nem igazi kérdések. Teljesen mindegy, hogy a jelölt mit válaszol rájuk, hiszen a céljuk változatlanul csak az, hogy bepillantást engedjen a válaszadó gondolkodásába. Az ilyen tudakozódás ugyanis biztosan nem zökkenti ki őket abból a sodorból, amelyben nagyon is szeretnének benne maradni. S a fejvadász éppen ezt kívánja behatárolni.
A tapasztaltabb személyzeti tanácsadók szerint az így beszerzett válaszok mondják el, hogy a jelölt tulajdonképpen kicsoda, s a kérdésekkel nem lehet befolyásolni a képet, amelyet e válaszok kialakítanak. A gondolkodásmód ugyanis olyan, mint az ujjlenyomat: mindegy, hogy milyen felületen hagyjuk ott, a mintázat nem változik.
Az interjúkat általában egy ilyen kérdéssel zárják: Ha olyan emberekkel beszélnék, akikhez igazán közel áll, milyen leírást adnának önről? Az effajta kérdések a jelöltet külső nézőpontból való önértékelésre kényszerítik, s a válasz összegzi és megerősíti, amit a fejvadászok megtudtak a jelöltről az interjú során. Érdemes figyelni, hogy mikor következik el a záró kérdés, mert egy jó válasszal még veszetett helyzetből is van esély a visszakapaszkodásra. (hvg.hu)
