A közoktatás összeomlásától tartanak a pedagógusok
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény.
Galló Istvánné, a PSZ elnöke, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke csütörtökön, a SZEF által rendezett budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vasárnapra szervezett demonstráción a részt vevő szakszervezetek annak a követelésüknek adnak majd hangot, hogy az érintett törvények bevezetését egy évvel halasszák el.
Álláspontja szerint a törvények hatályba lépésének elhalasztására azért van szükség, hogy a kormányzat és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek konszenzusra jussanak az átalakítás legvitatottabb pontjaiban.
Galló Istvánné szerint a közoktatási és a szakképzési törvény technikailag rossz és végrehajthatatlan, és a közoktatási helyettes államtitkár korábbi sajtónyilatkozata szerint a törvényekhez kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletek csak szeptemberben jelennek meg. A törvények életbe lépésének elhalasztása a kormány számára "nagyon jó menekülési útvonal lenne arra, hogy ne bukjon bele ebbe a fiaskóba" - mondta.
Közlése szerint az önkormányzati intézmények átvétele és a kötelező óraszámok esetleges emelése várhatóan pedagóguselbocsátásokhoz vezet. Példaként említette: a kötelező óraszám két órával történő emelése a közoktatás rendszerében 11 ezer álláshely megszüntetését jelenti. A 16 éves korig tartó tankötelezettség 4.900, az általános iskolát végzettek mintegy 50 százalékának szakképzésbe irányítása több mint 7 ezer álláshely megszüntetését prognosztizálja.
Galló Istvánné elmondta: vitatják az egész napos iskola megvalósítását, az oktatási intézmények egyházi kézbe adását, valamint azt, hogy hároméves kortól mindenki számára kötelező legyen az óvoda. Hozzátette, a pedagógus-életpályamodell ugyan keresetnövekedést ígér, ugyanakkor nincs még egy olyan foglalkoztatási csoport, amely tagjainak feladatra való alkalmasságát ennyiszer vizsgálnák meg pályájuk során.
Tittmann János (MSZP), Dorog polgármestere arról beszélt, hogy a közoktatási rendszer tervezett átalakítása ellentmondásban áll az önkormányzatiság alapelvével, és elhamarkodott volt annak előkészítése.