Sorra érkeznek a magyar sztárok kampányüzenetei, amivel az évek óta vegzált Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) támogatására hívják fel a figyelmet.
„Kedves testvérek, felebarátaim, nem hívő Jézus-szimpatizánsként szeretném felhívni a figyelmüket Iványi Gáborra és a Magyar Evangéliumi Testvérközösségre, akik támogatandók, támogathatóak, és ők helyettünk, illetve az állam helyett foglalkoznak a megalázottakkal és a megszomorítottakkal”
– mondta Bödőcs Tibor humorista a MET Youtube-csatornáján közzétett videóban, amelynek célja, hogy támogatást gyűjtsenek az évek óta a túlélésért küzdő egyháznak.
Bödőcsön kívül többek között Gálvölgyi János, Hernádi Judit és Kepes András is hasonló videókat osztott meg a csatornán.
A MET egyházi státuszát 2011-ben vette el az állam, emiatt éveken keresztül elestek az 1%-os szja-felajánlásoktól. Bár a kormány eljárását később az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is jogsértőnek mondta ki, a MET addig elesett a bevételei csaknem felétől. Iványi azt elismerte, hogy van NAV-tartozásuk, de azt állítja, ezt rendeznék, ha megkapnák a jogszerűtlenül elvett 12 milliárd forintjukat.
A nyár végén Iványiék több iskoláját is törölték a nyilvántartásból, annak ellenére, hogy augusztus elején 90 millió forint adományt sikerült összegyűjteniük, miután a NAV inkasszózni kezdte a MET bankszámláit. Novemberben 1-től már a Kisvárdai Szakképző Centrum fenntartásában működik tovább a Márokpapin található iskolájuk is.