Azt nem tudni, hogy ennek az eljárásnak van-e bármi köze ahhoz az ügyhöz, amikor egy nevelő kislányokat molesztált.
Hamis magánokirat felhasználása és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben zajlik a nyomozás a Cseppkő Gyermekotthonnal kapcsolatban – közölte a Magyar Hang megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A feljelentést a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tette. A rendőrség a lapnak azt írta, hogy mindeddig senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.
Azt nem tudni, hogy a friss nyomozáshoz van-e bármi köze annak, hogy a Cseppkő Gyermekotthoni Központot több más intézmény mellett nemrég az Állami Számvevőszék is ellenőrizte. Ők arra voltak kíváncsiak, hogy az otthont fenntartó SZGYF megfelelően járt-e el mint fenntartó. Az ÁSZ ekkor állapította meg, hogy az SZGYF a fenntartói és középirányítói feladatait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően látta el.
A Cseppkőről tavasz óta cikkezik folyamatosan a sajtó, hiszen ez az az otthon, ahonnan, amikor a kormány úgy döntött, minden gyermekotthonokban dolgozót ellenőrzésnek vetnek alá, 18-an távoztak. Ugyancsak ez volt az az otthon, ahol egy nevelő hónapokon keresztül molesztált több kislányt is. Sőt, nem is csak az otthon területén: a nevelő volt, hogy hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt, sőt, szájon is csókolta olykor őket.