Itthon hvg.hu 2024. december. 05. 05:58

Menczer Tamás: „A mi buldózerünk erősebb”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a kormány és az ellenzék harcában az utóbbi választott fegyvert, egy mindent és mindenkit letoló buldózert, de olyan nekik is van, és az övék erősebb.

Több szöveges bejegyzést és egy videót is közzétett Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán szerdán, amelyekben a Magyar Péterrel való keddi találkozójáról nyilatkozik. A videóban egy neki feltett kérdésre azt válaszolja, hogy a Tisza Párt elnöke „azt kapta, amit érdemelt”, amikor a pécsi, Szikla utcai gyermekotthonnál kérdőre vonta.

Szerinte „a kormánypártok és az ellenzék harcában az ellenzék támadja a kormányt, minekután hatalomra akar kerülni. Így tehát az ellenzék választja a fegyvernemet. (…) Ők azt választották, hogy van egy buldózerük, aki átmegy mindenkin, letol mindent és mindenkit. És azt gondolták, hogy mi ezt nem tudjuk. De tudjuk. És a mi buldózerünk erősebb”. Úgy véli, az ellenzék látja, hogy vesztett. „Látták, hogy én erősebb vagyok Magyar Péternél, és mindig erősebb is leszek. És éppen ezért személyeskednek”.

Azt is hozzátette, hogy „minekutána vesztettek, az eredményről nem tudnak beszélni, ezért elkezdtek egy stílusvitát (…)”, majd megismételte azokat az állításokat, amelyeket Pécsen is felsorolt Magyarnak: hogy lehallgatta a feleségét és megtámadta a családját, hogy nem áll vele szóba a saját fia, hogy templomnál ordibált az onnan kifelé tartó emberekkel. „Én voltam-e az, aki büdös köcsögözött, a Dunába akart lökni, analfabétázott, idiótázott, agyhalottozott mindenkit, önöket is? Nem, ez nem én voltam, ez Magyar Péter. És még lehetne sorolni” – mondta a politikus.

„Kinek a stílusával van is itt akkor gond. Annak a stílusával, aki ezeket tette, vagy velem, aki kétségívül határozott stílusban mindezeket a fejére olvastam” – tette fel a kérdést. Hozzátette azt is, hogy „itt senki nem akarja majd, én egészen biztosan nem, a Dunába lökni az újságírókat, függetlenül attól, hogy önök egyetértenek velem, vagy sem”. (Igaz, Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének voltak ötletei arra, hogy mit lenne érdemes kezdeni az egyik fórumára bejelentkezett „liberális propagandalap” újságírójával. Meg is szavaztatta a követőit arról, hogy verőlegényekkel dobassa-e ki őket, vagy elég nekik egy kis lincshangulat.)

Menczer Tamás és Magyar Péter kedd délelőtt feszült egymásnak, amikor utóbbi a pécsi Szikla utcai Befogadó Gyermekotthonhoz ment, hogy körülnézzen és ajándékot vigyen az ott élő gyerekeknek. A beszélgetés során a Fidesz kommunikációs igazgatója többször is „kicsinek” szólította a Tisza Párt elnökét, akinek többek között azt is felrótta, hogy elárulta a családját.

A szürreális párbeszédről Török Gábor politikai elemző azt írta, Menczer részéről „hatalmas öngól volt” a „kocsmai szintű provokálás”.

Arról, hogy Menczer Tamás és Magyar Péter balhéja Orbán Viktor kommentárjával az igazi, itt írtunk. Eközben a Nézőpont Intézet elemzője úgy vélekedett, hogy Menczer végre megállította Magyar verbális ámokfutását, amit „a magyarok túlnyomó többsége hosszú ideje várt már“. Később Magyar Orbánnak üzent a csörte nyomán.

Menczer, a Fidesz és a most beinduló Materazzi-hadművelet

Mi volt a célja Menczer Tamásnak (vagy pontosabban Rogán Antalnak), amikor Pécsen a Fidesz kommunikációs igazgatójaként odalépett Magyar Péterhez, hogy alpári stílusban megalázza? A 2006-os világbajnoki döntő lehet rá a válasz. És a jelek szerint a Fidesznek esze ágában sincs visszavonulni.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.