Itthon hvg.hu 2024. december. 05. 09:05

Megütötte és megrúgta a tanárát egy iskolás, mert elvették tőle a mobilját

A fiatalnak az ügyészség határozata értelmében naplót kell vezetnie a konflikuskezelési tapasztalatairól.

Bántalmazta a tanárát egy 15 éves fiú egy Győr környéki iskolában, mert elvette a telefonját – közölte a Győri Járási Ügyészség. Mint írták, a nyolcadikos diák tanítási időben az iskola udvarán játszott a telefonján, megsértve ezzel a házirendet. Az osztályfőnöke számonkérte, majd elvette tőle a telefont azzal, hogy tanítás után az igazgatói irodában átveheti.

A fiú dühbe gurult, szidalmazni kezdte a pedagógust, és lopást kiáltott. Utánaszaladt, és egyszer ököllel hátba ütötte, majd meg is rúgta; a közlemény szerint garázdaság és becsületsértés vétségét követte el.

Az ügyészség a fiú ügyében indult büntetőeljárást egy év időtartamra felfüggesztette, és megállapította, hogy ez idő alatt pártfogó felügyelet alatt áll majd. Előírta, hogy bocsánatot kell kérnie a tanártól, írásbeli dolgozatot kell készítenie egy ismert személy indulatkezelési nehézségeivel való megküzdéséről, és naplót kell vezetnie a konfliktuskezelési tapasztalatairól. Amennyiben a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el, a gyanúsítottal szembeni büntetőeljárás megszüntetése várható.

Hirdetés