Önkéntesnek jelentkezett a 2023-as pápalátogatásra Koczka István, akivel indoklás nélkül közölték, hogy fennakadt a titkosszolgálati szűrőn és nemzetbiztonsági kockázatként tartják számon. A hitét kereső matematikatanár perre vitte az ügyet, amit első fokon meg is nyert. Úgy érzi, ilyen még a rendszerváltás előtt sem történhetett volna, ő azonban biztos az erkölcsi feddhetetlenségében, a diákjai pedig még verset is írtak az érdekében. Interjú.
Koczka István matematikatanár egy egyházi iskolában, 2023-ban önkéntesnek jelentkezett Ferenc pápa áprilisi budapesti látogatásra. Néhány nappal később azonban egy azonosíthatatlan e-mail címről kapott levelet, amelyben közölték vele, jelentkezését elutasították, a Biztonsági Háttérellenőrzést Koordináló Rendszer jelzése alapján nemzetbiztonsági kockázatot jelentene a részvétele.
Hogy miért, az a mai napig nem derült ki, a Nemzeti Információs Központ (NIK) mindössze annyit közölt vele, már az is kockázatot jelentene, ha ezt elmondanák. István rövid gondolkodás után jogi útra terelte az ügyet és a TASZ segítségével indított pert, hogy megtudja, melyik titkosszolgálat, mikor, milyen okból gyűjtött róla adatokat, és miért került a nemzetbiztonsági szempontból kockázatos személyek listájára.
Szerdán első fokon meg is nyerte a pert, a NIK nem tudta alátámasztani, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentene tájékoztatni őt a róla kezelt információk eredetéről, ezért nem volt jogszerű a megtagadó válaszuk. Azzal is jogsértést követett el a szolgálat, hogy nem adott tartalmi indokolást a válaszában, így a bírósági eljárásban sem bizonyította, hogy fennáll a nemzetbiztonsági kockázat.
Koczka Istvánnal pár nappal az ítélethirdetés előtt beszélgettünk.
HVG: Honnan tudta meg, hogy felkerült a kockázatos személyek listájára?
Koczka István: Jelentkeztem a pápalátogatásra önkéntesnek. Először elfogadták a regisztrációt és még vissza is kérdeztek, hova szeretnék menni, én pedig megírtam. Vendégeket szerettem volna fogadni és elirányítani őket a helyükre. Az egészbe azért vágtam bele, mert szerettem volna a pápa közelében lenni. Bármennyire is nem gondoltam magam eddig vallásosnak, Ferenc pápáról az az érzésem, hogy végre egy olyan egyházfő, aki ha nem is liberális, de sokkal közelebb áll ahhoz, amit én gondolok.
Már be is osztottak önkéntesnek a szervezők, amikor egyszer csak jött egy általam ismeretlen e-mail címről egy üzenet, hogy „büntetőjogi, közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatot” jelentek Magyarországra nézve, úgyhogy nem mehetek. Pontosabban, hogy keressem meg a szervezőket, mert őket is tájékoztatták. Másnap jött tőlük is a levél, hogy tényleg nem mehetek. Első dühömben írtam is egy választ, nyilván utólag rájöttem, hogy úgyse fog rá reagálni senki. Valami olyasmi volt benne, hogy ezt most mégis hogy gondolják,
mondják már meg legalább, hogy honnan vették ezt.
HVG: Kinek mondta el először, hogy jött egy ilyen levél?
K. I.: Három felnőtt lányom van, nekik rögtön, és persze a feleségemnek is. Ráadásul ő az állami szférában dolgozik, szóval 2022-ben átesett egy biztonsági ellenőrzésen, amibe a férjeként én is beletartoztam. Érdekes módon 2022-ben nem volt velem probléma, csak egy évvel később, amikor el akartam menni a pápalátogatásra.
Aztán elmondtam a munkahelyemen a kollégáimnak, meg a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy legyenek óvatosak, egy nemzetbiztonsági kockázattal állnak szemben.
HVG: A diákjaitól milyen reakciókat kapott?
K. I.: Voltak, akik értetlenkedtek, és voltak olyanok is, akik otthonról azt hozzák, hogy nagyon megértőek az állammal szemben, úgyhogy ez biztos helyes döntés. De ők vannak kevesebben, a többség csak meglepetten kérdezte: én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat? Sőt, írtak egy verset is arról, hogy ők nem bánják, csak maradjak az iskolában. Arra azért büszke vagyok.
HVG: Az állását nem féltette?
K. I.: Amiatt nem aggódtam, hogy megszűnik az állásom, mert biztosan tudom, hogy igazam van. De azért tartottam attól, hogyan reagál az iskola, mert ez egy egyházi intézmény, ami nem az én világom. Nagyon katonásan nevelik a gyerekeket, ettől a poroszos szemlélettől pedig engem a hideg ráz. Hogy nehogy akkor egyen a gyerek, amikor éhes, hanem majd én megmondom, mikor, ezt én nem bírom elviselni.
HVG: Nem az ön világa, nem is vallásos, mégis ebben az egyházi iskolában tanít, és a pápalátogatáson is részt akart venni...
K. I.: Annak, hogy itt tanítok, az az oka, hogy az intézmény vezetője még nálam kezdett el dolgozni 1990-ben, én vettem fel akkor. De az egyházi intézményben tanítás nem segítette elő, hogy közelebb kerüljek valláshoz vagy a hithez. Pedig azt gondolom, hogy lehetne belőlem hívő ember, ha sokat tudnék olyan egyházi emberekkel beszélni, mint Ferenc pápa. De ez nekem nem adatik meg. Elmentem egy rabbihoz is, mert vannak zsidó felmenőim, hogy hátha. Vele tudtam beszélni, egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy mindenféle plaketteket kapott Orbán Viktortól, amik ki voltak rakosgatva a legszebb terembe, ahol a szombatot ünneplik. Rá is kérdeztem, mondott mindenfélét, de úgy voltam vele, hogy akkor ezt hagyjuk is abba.
Pedig jó lenne így hatvan felett megismerkedni az igazi hittel, de hát nemzetbiztonsági kockázatként erre megint nem nyílt alkalmam.
Ami egyébként azért érdekes, mert két héttel később kaptam egy köszönőlevelet, amiért részt vettem az önkéntes munkában, hívtak is, hogy vegyem át az emlékplakettet.
Nézőként azért eljutott a pápalátogatásra?
Igen, ott voltam a Kossuth téren, de sajnos nem láttam sok mindent. De utána megnéztem még egyszer Franco Zeffirelli Jézus-filmjét és a riportot a pápával, amiben a 12 fiatallal beszélgetett. Az nekem nagyon magával ragadó volt, valahogy úgy képzelem, hogy erről kéne, hogy szóljon a hit. Ezek után persze bemegyek a baptista iskolába tanítani, és látom, hogy nem erről szól. Amikor például látom, hogy dolgozatot kell írni Biblia-ismeretből, akkor sírva tudnék fakadni, hogy ez most komoly? De komolyan gondolják.
De visszatérve a pápalátogatásra, nagyon zokon vettem az elutasítást. Bezzeg Bayer Zsolt ott ülhetett, pedig előtte nem is olyan régen azt mondta, hogy a demens öregemberrel már kéne valamit kezdeni. Tehát ő nem volt kockázat, én az voltam. Rólam még a rendszerváltás előtt se mondtak ilyeneket. Legközelebb mit fognak mondani, hogy nem dolgozhatok? Nem taníthatok, mert éppen úgy gondolják, és meg sem kell mondaniuk, hogy miért nem? Holnapután meg elítélnek? Engem ez tényleg nagyon megrázott, a sírás kerülgetett.
HVG: Miért döntött úgy, hogy jogi útra tereli az ügyet?
K.I.: Több okból. Egyrészt saját magam miatt úgy voltam vele, hogy márpedig nem fogom annyiban hagyni, hogy megbélyegezzen az országom.
Azt inkább nem mondanám, hogy a hazám egy olyan helyről, ahonnan a lányomnak külföldre kell költöznie, hogy sokkal jobban éljen.
A másik pedig – és ezt a gyerekeknek is elmondtam –, hogy szerintem példát kell nekik mutatni abban, hogy kiállunk az igazunkért.
És azért is fordultam a bírósághoz, mert nyilván nem tartom jogosnak, bármit mondanak, de az, hogy nem mondanak semmit, végképp elképesztő. Még korábban feltettünk erről kérdéseket, akkor egy nagyon egyszerű választ küldtek, miszerint
azért nem mondják meg, hogy miért nyilvánítottak engem kockázatnak, mert az is nemzetbiztonsági kockázat, ha megmondják.
Pedig szerintem abból, hogy ha az embernek kiadják a róla szóló adatokat, még semmilyen következtetést nem lehet abból levonni arról, hogy milyen adatokat gyűjtenek még, hány emberről és milyen formában tárolják. Elfogadom, hogy kell adatokat gyűjteni, de szerintem az egyes embereknek joguk van tudni, hogy milyen információkat gyűjtenek róluk, pláne, ha ennek ilyen következményei vannak. És ha én legközelebb egy minisztériumba szeretnék menni büfésnek, akkor oda sem mehetek, és meg se mondják, hogy miért? Érthetetlen, hogy ne lehessen tudni azt ma Magyarországon, hogy miért címkéznek fel és miért.
HVG: Milyen eredményre számít?
K. I.: Bízom abban, hogy a javamra ítélnek, a tárgyaláson azt éreztem, hozzám hasonlóan ez a bíróságnak is elvi kérdés. Miután elmondtuk az álláspontunkat, az alperes jogi képviselői azt állították, hogy ők bizony megvizsgálták a szükséges és elégséges feltételét annak, hogy el kell-e mondaniuk, mi az oka az adatvisszatartásnak, de abban maradtak, hogy nem kell.
Amikor a bírónő rákérdezett, hogyan vizsgálták, azt mondták, hogy szóban.
Én meg csak néztem ki a fejemből, hogy ez még nálunk az iskolában sem működik így, ennek azért kéne hogy legyen valami nyoma dokumentumokban. El is képzeltem magamban, hogy biztos valahogy úgy zajlott, „figyelj, öreg, mit gondolsz te erről? Jó, legyen, igazad van, ezzel meg is vagyunk”.
A bírónő is azt mondta, írásban várta volna tőlük, hogy mi az, amivel alá tudják támasztani, hogy nem kell adatokat szolgáltatni a döntésről, hiszen nem kapott semmi olyan releváns információt, hogy miért kéne visszatartani azokat.
Kértünk sérelemdíjat is, de ez érdekel a legkevésbé, ha megítélnek belőle bármennyit, azt úgyis a TASZ-nak adom.
HVG: Van ötlete, hogy mi alapján akadhatott fenn a szűrőn? Létezik olyan magyarázat, amit el tudna fogadni?
K. I.: Rólam nincs olyan adat, ami ezt indokolná. A tárgyaláson az alperes ügyvédje kérdezte, hogy folyt-e ellenem büntetőeljárás, mert lehet, hogy emiatt nem engedtek a pápalátogatásra. Ha nem mondta volna a bíró, hogy ne válaszoljak, akkor mondtam volna, hogy igen, folyt. Még évekkel ezelőtt közös képviselő voltam a nyolcadik kerületben, és volt egy nagy felújítás, közel egymilliárd forint értékben, ahol bizony nem az a kivitelező nyert, akit a korábbi polgármester Kocsis Máté szeretett volna. És mondta is, hogy addig nem nyugszik, amíg nem tesz róla, hogy én onnan elkerüljek, úgyhogy jó sok embert biztatott arra, hogy jelentsenek fel. Fel is jelentettek, nem találtak semmit, de ettől még volt egy eljárás.
Ez lenne a hivatkozási alap? Vagy az, hogy pedagógusként tüntetni meg sztrájkolni merészeltem? Itt tartunk, hogy amikor valakinek nem tetszik a képe, azzal ezt csináljuk? Látom persze, hogy ezt csináljuk.
Ilyeneket fel lehet hozni, de én biztos vagyok az erkölcsi feddhetetlenségemben, innentől kezdve egyszerűen nem fogom annyiban hagyni. Én nem fogok úgy meghalni, hogy rólam a magyar állam azt mondja, kockázat vagyok.
Szóval első körben ezt szeretném elérni, hogy ismerjék el, hogy én sem nemzetbiztonsági, sem közbiztonsági kockázat nem vagyok senkire nézve. Azt nem ígérem meg, hogy ha így folytatják, akkor ez a későbbiekben nem fog megváltozni, de most nem vagyok. Második körben pedig írjanak erről is egy e-mailt, azt se bánom, ha nincs aláírva, csak ugyanarról címről jöjjön, amiről azt küldték, hogy kockázat vagyok. Akkor megnyugszom.
HVG: Említette, hogy részt vett a tanársztrájkokban, úgy gondolja, ez összefügghet azzal, hogy kockázatként tartják számon?
K. I.: Szerintem szarnak rá, nem vagyok én senki. Más kérdés, hogy akkoriban a fenntartó bekérte az intézmény vezetőjétől, hogy kik vettek részt a sztrájkban, és a mi iskolánkban én sztrájkoltam egyedül. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel az egésszel példát statuáltak, de az legalább olyan durva, ha valaki amiatt lesz nemzetbiztonsági kockázat, mert folyt valamikor ellene büntetőeljárás. Hát akkor holnap feljelentem a komplett kormányt, akkor ők is kockázatok lesznek?
Egyébként a diákjaim is nagyon várják már az eredményt. Azt is mondták, hogy ha kell, jönnek velem tüntetni meg sztrájkolni. Ezért is vágtam bele, mert meg kell mutatni a gyerekeknek is, hogyan álljunk ki magunkért.
HVG: Akkor nem hisz abban, hogy a politikának ne lenne helye az iskolákban?
K. I.: Az szerintem nem politika, ha arról beszélünk, hogy küzdünk az igazunkért. Rólam nem tudják, hogy kire szavaztam. Az kétségtelen, hogy szoktam beszélgetni velük politikáról, szerintem 15-16 éves gyerekekkel kell is beszélgetni róla. Elmeséltem nekik azt is 2022 februárjában, amikor kitört az ukrajnai háború, hogy nálunk is lakott egy Kijevből menekült anyuka a kisfiával. Egy-két gyerek megkérdezte, hogy miért menekült el, miért nem maradt ott, akkor erről beszélgettünk 3-4 órát, volt, hogy a matematikaórát is rászántam erre. Nagyon okos dolgokat mondtak, és azt gondolom, hogy sikerült megértetni velük, hogy egy háború nem való egy hároméves kisfiúnak, onnan el kell jönni. És majd ha nyugalom meg béke lesz, akkor haza kell menni. Szóval van az a téma, amiről szerintem kell velük beszélni, és meg kell hallgatni őket.
