Ahonnan a hétfői első, Magyar Péter elleni, lejáratónak szánt hangfelvétel érkezett, onnan kedden jött egy másik is. Annak a rövid, Magyar által már bemutatott hangfájlnak a vágatlan változata, amelyen a Tisza elnökének volt barátnője 30 milliót kér a pártközeli vállalkozó Hanzel Henriktől, hogy ne borítson. Kiderül, hogy Vogel lelépési pénzt kért, amiből újrakezdhet: “úgy voltam vele, hogy kilépek magánéletileg meg munkailag, viszont szeretném kérni ezt a pénzt.”
„Magyar Péter előre akart menekülni, de lebukott”, állítja a névtelen feladótól kedden délután a sajtónak szétküldött email, amely egy csatolt hangfájlt tartalmazott, és a levélíró állítása szerint a csaknem 1 óra 44 perces felvétel „az eredeti, teljes, vágatlan felvétel Vogel Evelin és Hanzel Henrik találkozásáról”.
A hanganyag a levélíró szerint bizonyítja, hogy „Magyar Péter egy manipulált, vágott hanganyagot hozott nyilvánosságra vasárnap. Egy másfél órás beszélgetés hét különböző részletét gyúrták egybe, kontextusokból kiragadva a mondatokat, a számukra kellemetlen részek meg nyilván kimaradtak.”
Az persze már vasárnap is egyértelmű volt, hogy Magyar Péter a sajtótájékoztatóján egy vágott, rövidített verziót játszott le a sajtónak az akkor még meg nem nevezett, a párthoz közel álló üzletember – hétfőn a HVG írta meg, hogy ő Hanzel Henrik – és Magyar volt barátnőjének, Vogel Evelinnek a találkozójáról.
Magyar szerint Vogel 11 órányi hangfelvételt készített róla, és 30 millió forintot kért azért cserébe, hogy ezt ne használja fel a politikus ellen. Magyar a hanganyagot annak illusztrálására szánta, hogy bizonyítsa Vogel zsarolási szándékát – ezért hétfőn Magyar feljelentést is tett, Vogelt pedig kizárták a Tisza Pártból.
A Magyar által vasárnap lejátszott, majd hétfőn Hanzel Henrik által is közzétett felvételen – amelyet Magyar és Hanzel szerint ők vettek fel Vogel zsarolásának bizonyítására – Vogel Evelin azt mondja Hanzelnek: „Kérem a pénzem, és szia.” A beszélgetés során
Vogel Evelin arról is beszélt, hogy sértettség van benne, és ha megkapja, amit akar, akkor később nem áll elő újabb követelésekkel.
Ehhez képest a vágatlan, kedden a sajtónak eljuttatott felvétel nemcsak ezt, hanem a mellékelt levél ígérete szerint a Magyar és Hanzel számára “kellemetlen” részeket is tartalmazza. Folyamatosan frissülő cikkünkben feldolgozzuk a hanganyagot. Közben megkérdeztük a Tisza Pártot is, hogy az újabb felvételről mit gondolnak, hitelesnek tartják-e, vagy részben manipuláltnak, mint a hétfőit – ha válaszolnak, megírjuk.
Frissítés – a Tisza Párt reakciója:
“A TISZA Párt elnöke feljelentette zsarolás kísérlete miatt Vogel Evelint. A bűncselekmény elkövetését 6 tanú és a ma kiszivárogtatott újabb felvétel is bizonyítja. A TISZA Párt a továbbiakban nem kíván reagálni a politikai közösségét eláruló, bosszúból hazugságok tömkelegét összehordó, bűncselekményt elkövető, a mai nap is a Fidesz pénzén élő Vogel Evelin állítására”.
Jöjjenek a felvétel részletei!
Ezt a bővebb hangfelvételt, ha egyáltalán valóban Hanzel Henrik és Vogel Evelin hallható rajta, akkor Vogel rögzítette, mert hallatszik, ahogy szuszogva érkezik egy nyilvános helyre, a megbeszélt találkozóra. A hangfájl nevében a dátum is szerepel, 2024. június 16.-a, ezt egyébként erősíti a találkozó helyszínére belépve hallható szurkoláshang, márpedig aznap valóban volt három meccs is a foci Eb-n.
A hangfájlt a sajtónak elküldő ismeretlen “használati utasítása” szerint legalább 7 részből vágta tehát össze Magyar a rövidebb változatot, ezeknek a részeknek a környékén elhangzó részekre koncentrálunk most első körben. Az első, Magyar által is bemutatott rész előtti másodpercekben Hanzel Henrik például arról beszél, hogy “nem alakult jól a pártkapcsolatotok, de úgy látom, Péter próbálkozik”, majd azt olvassa Vogel fejére, hogy a Tisza Pártban,
a szervezeten belül ugyanúgy féltek tőled, a keveréseidtől (…) te is keverted a szart”.
Vogel erre azt mondja, nem akart ő senki lenni a pártban, majd itt hangzik el a már ismert mondat tőle, miszerint: „Kérem a pénzem, és szia.” Hanzel ezután azt kérdezi, “miért nem maradsz a rendszerben dolgozni”, mire Vogel azt mondja, nem is akar már a rendszerben dolgozni, mert “hülyének lett nézve”. Megjegyezte: “Péternek nagyon sok fekete pontja van nálam”, és kijelentette: a kapcsolatuk már nem javítható meg, mert “nagyon sokszor vetített, játszott velem (…) dührohamot kapott, üvöltött velem.”
Magyar bosszúból cselekszik?
Vogel Evelin a felvételen ezután arról beszél, hogy annak idején, amikor Magyar Péter bement a Partizán műsorába, és ezzel színre lépett, szerinte “bosszúból tette”. Mint mondta, “ez színtiszta bosszú (…) de érzi a felelősséget, van egy vízió, de az ő bosszúja, hogy borítja a szaros bilit, mert ő nem kapta meg azokat a (…) mert ő sértve érzi magát.” Vogel szerint a Partizán interjú utén megkérdezte tőle Magyar, hogy “Evi, mit csináljak”, mire ő viccesen azzal válaszolt, hogy “menjünk Balira”. Ezzel arra utalt Vogel Hanzelnek, hogy kezdetben nem volt komoly meggyőződés szerinte Magyarban, hogy politikai szerepet vállaljon.
Később Hanzel ismét arról próbálja győzködni, hogy “maradj közöttünk”, azt kérdezi, “miért akarsz elmenni”, mire Vogel Evelin azt mondja, “mert nekem ebből elegem van”. Erre Hanzel visszakérdez, hogy jó, de akkor “mit akarsz elérni (…) mert látom a szemeden, hogy van benned bosszú”, Vogel pedig itt kezd arról beszélni, amit Magyar szintén idézett vasárnap, hogy nem feltétlenül alakul át bosszúvá, amit érez, de átalakul bosszúvá, “ha nem kapom meg, azt amit kérek, amit jogosnak tartok.”
Mi a kérésed? Én vagyok a pénzügyes!
Vogel ezután arról beszél, miként áldozta fel a karrierjét Magyar és a Tisza Párt mellett, és mennyire nehéz újrakezdenie: “Kurvára sajnálom azt, hogy ennyi mindent beletettem, ennyi mindent feláldoztam, és akkor most itt vagyok úgy, hogy a projektemet lenulláztam, az emberek akikkel dolgoztam, már rég mást csinálnak, a tavaszi-nyári kollekcióm (…) a webshopomat fizetem tök feleslegesen, egy üres webshopot, nincsenek benne termékek (…) ez a szívügyem (…) szeretném ezt vinni, szeretnék a gyerekkel elmenni egy hétre a tengerre”.
Hanzel nem sokat hezitál ezután, hanem megjegyezve, hogy Magyar Pérter szerint “meg kell oldanunk a dolgokat”, felteszi a kérdést Vogel Evelinnek:
Mi a kérésed? Tudod, én vagyok a pénzügyes!
Erre válaszolja Vogel Evelin azt, hogy “30 (…) ez nem sok ahhoz képest, hogy ez az egész merre megy”. Hanzel nyugtázva, hogy “30 milliót szeretnél kérni (…) megértettem, ezt nagyságredileg a Péter is mondta nekem”, majd megkérdezi, hogy “hogy szeretnéd, mert azt tudnod kell, hogy a pártból sehogy nem tudjuk”. Vogelt az ilyen részletek azonban nem érdeklik, mert úgy válaszol: “ezt nektek kell kitalálni”. Hanzel erre megjegyzi: “a pártban senki nem kap pénzt, se az egyesületben”, mire Vogel közbeveti, hogy de Márk már kap fizetést (itt talán Radnai Márkra, a Magyart kezdettől segítő, most már pártalelnökre utal vélhetően – a szerk.). Vogel hozzáteszi:
A Márknak nagy szüksége van rá (…) ő le van nullázódva, de én még annál is jobban le vagyok nullázódva, egy barátnőmnél alszom egy kanapén.
Itt Vogel ismét megemlíti a webshopot, amit szeptemberben szeretne elindítani végre, de Hanzel átveszi a szót: “én szeretnék segíteni és fogok is, csak hogyan csináljuk, mert 30 milliót nem tudunk kivenni, Péternek nincs 30 milliója, senkinek nincs 30 milliója.” Mire Vogelnek támad egy ötlete: “vannak vállalkozók akik most beálltak a Tisza mögé, vannak olyanok is, akik árpártoltak, megvárták a választásokat”.
Hanzel erre úgy reagál, ő nem tud ilyenekről, mire Vogel visszakérdez: “akkor a finansszírozás oldaláról nulla ember van?” Hanzel szerint nem, de a pénz, az 1-2 ezer forintos adományok az egyesületben vannak, és nincsenek nagy adományok, bár azért “gyűlik”. Viszont – hangsúlyozta Hanzel – “én a pártból nem tudok kiutalni neked”. Vogel közbeveti, hogy “azt mondta Péter, a legrosszabb esetben eladja a részvényeit és abból kifizet engem”. Megjegyzi még a párt növekedésére utalva és a 30 milliós összegre, hogy “amilyen intenzitással ez megy előre, nem sok, ezt te is tudod.” Emlékeztetett:
A szakítás előtt két nappal (…) én úgy voltam vele, hogy kilépek magánéletileg meg munkailag, viszont szeretném kérni ezt a pénzt és sziasztok, további sok sikert.”
Vogel szerint Magyar erre javasolta neki, hogy “döntsem el mit akarok, ha ezt szeretném, akkor megkapom, de ezzel az jár, hogy akkor elvágom magam mindentől”. Vogel ezután arról is beszél, hogy méltatlan helyzetben érzi magát, mire Hanzel megjegyezte, hogy “amikor a mamutok küzdenek, nem jó gyepnek lenni”, és igazából a pártban senki nem akar a kettejük magánéleti vitájában állást foglalni. Akárhogy is, Vogel visszatér a pénzkérdéshez:
Szeretném azt a nyugalmat, azt a biztonságot megteremteni, ami nem a Péternek az őrületétől függ.
Hanzel ezután arról beszél, hogy a 30 milliós kérdést neki kell valahogy megoldani, és azt a javaslatot teszi Vogelnek: “ha neked az nagyságrendileg megfelel (…) nem kell dolgoznod, nem kell bejönnöd (…) de havi fizetést tudunk adni neked”. Vogelnek azonban ez nem felel meg, ő az egyösszegű 30 millióhoz ragaszkodik. Úgy fogalmaz: “valami legyen (…) ne pár százezer forint, azzal nem tudok mit kezdeni (…) ma 400 ezer forint, hogy valahol lakj, szerinted én így hogy tudok bármilyen vállalkozásba tőkét tenni? (…) az semmi a mai világba”. Visszatér ezután ahhoz a témához, hogy Magyar megígérte a részvényekből az egyösszegű 30 milliót neki, aztán abból nem lett semmi,
és már a századik kört futom, mindig kapok valami ígéretet, de nekem most kell egy nagyobb összeg.”
Hanzel azt mondja erre, hogy “a cégből” ki tud venni havi 500 ezer forintot, később meg, ha “bejön valami nagy”, tud adni többet, de egybe az egész nem megy. Erre mondja azt azonban Vogel, hogy “de az nekem most kevés, én most mínuszban vagyok, egy kanapén alszom, kértem kölcsön”. Megismétli ezután, hogy “besokkaltam, ki szeretnék ebből az egészből szállni”, Hanzel pedig azt ismételgeti, hogy nincs ennyi pénz,
nincs nálunk fekete pénz, nincsen oldalról befolyó, nincs zsebes történtet, én úgy tudom megoldani, hogy fizetés”.
Vogel elismerte, hogy “kaptam a Pétertől is közben pénzt, meg volt csomó minden”, de kitart amellett, hogy neki egyben kellene nagyobb összeg, mert a webshopját szeretné elindítani szeptemberben. Vogel itt említi meg, hogy szerinte Magyar “játszadozik a tőzsdén kapott belsős információkat korábban”, így biztosan van pénze. Hozzátette: “Nem szeretnék görény lenni, követelőző lenni, de nekem erre most szükségem van. Oldja meg, szedje ki a részvényt.” Hozzátette:
Sokmindent tudok, nem szeretnék görény lenni, és nem szeretnék fenyegetőzni. Az, hogy tudok-e, más kérdés. Eszembe sem jutott, hogy a Pétert én meg fogom fenyegetni. (…) Figyelj Péter, én nem szeretném, hogy játszadozzál velem, nagyon besokalltam. Ő azt mondta, szeretne békében elválni, de ő a rocksztár, mindenki neki hinne.”
Vogel úgy folytatta, “ez így együtt kicsit sok nekem”, majd a pénzre visszatérve megjegyezte: “tudom, hogy meg tudjátok oldani.” Hanzel erre megjegyzi, látja Vogel szemében, hogy eltökélt, meg is érti az ő álláspontját és helyzetét, “csakhogy az, hogy elgondolkozol, az azt sugallja, hogy ha nem kapod meg a pénzed, akkor odabaszol.” Ezt nem is próbáéja tagadni Vogel, mert úgy válaszol: “Te mit csinálnál a helyemben?” Majd hozzáteszi: “Én nem akarok kibaszni veletek, ti nem akartok kibaszni velem és ez így van rendjén.” Hanzel közbevetésére, hogy mi a garancia arra, hogy nem fog kibaszni velük mondjuk egy év múlva, Vogel úgy válaszol: erre a garancia “a szavam”. Sokat elárul, hogy ezután hosszú-hosszú másodpercekig jelentőségteljes hallgatás csupán a válasz Hanzel részéről, majd megjegyzi: “értem”.
Vogel a hangfelvétel utolsó perceiben arról beszél még Magyarra utalva, hogy “nem utálom, elszomorít, csalódottságot érzek, szomorúságot és dühös vagyok azért, mert nem lehetett vele normálisan beszélni.” Magyar szerinte “sok ponton követett el hibát”, és szerinte “kell, hogy tökös gyerekek legyenek mellette, hogy ha önkényuralomra tör, sok ilyen dolog megvan benne (…) neki kell egy erős támogatás és kontroll, hogy ez tudjon működni (…) félek, nehogy a káosz, a sunyiság és a paranoia menjen át a csapatba.”
A hangfelvétel végén azzal válnak el, hogy Hanzel megígéri, két nap múlva, kedden hozza az első havi összeget, és jelzi, hogy reméli “nem lesz semmi gond, mert most egy kicsit megijesztettél, nem akarom, hogy elfajuljon (…) félek, hogy berágsz valamin”. Vogel úgy válaszol: “tudod, hogy jó fej vagyok alapvetően, cvsak elegem van abból, ha hülyének néznek, 35 leszek, van egy gyerekem, sokmindent beáldoztam az elmúlt időszakban és most van egy elképzelésem a jóról (…) de elvagyok egy rollerrel is, nem kell nekem palota.”