Potápi Árpád János halála után kell új választást tartani, Magyar Péterék is beszállhatnak a versenybe.
2025. január 12-én, vasárnap lesz az időközi választás Dombóváron, ha a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elfogadja a választókerület választási bizottságának javaslatát
– írja a Telex. A dombóvári körzetben azért van szükség időközi választásra, mert a fideszes Potápi Árpád János néhány hete elhunyt. Tolna megye második választókerületéhez Dombóvár mellett Bonyhád és 56 kisebb település tartozik.
A hivatalos kampányidőszak így november 23-án indulhat. Legkorábban aznap tudják felvenni az ajánlóíveket a jelöltek, akiknek ötszáz érvényes ajánlást kell összegyűjteniük. Ezeket az íveket aztán december hatodikáig kell leadni.
Tolna 2. nem lesz egyszerű terep az ellenzéknek: 2022-ben Potápi itt a szavazatok 62,44 százalékát húzta be, akkori összellenzéki kihívója, Szabó Loránd csak 27 százalékig jutott. Egyelőre nem tudni, hogy Magyar Péter Tisza Pártja elindul-e első országgyűlési helyéért, vagy sem. Magyar október 23-án lapunknak azt mondta, sok szempontot kell mérlegelniük, „de várjunk még legalább egy hetet, tíz napot. Szerintem így ildomos. Sok idő van még a választásig. Több szempontot fogunk mérlegelni, azt elhiheti.”